- Véleményed szerint minek köszönhető az Újpest elleni siker?
- Három meghatározó játékos hiányzott a csapatból (Dejan Karan és Dušan Brković a védelemből, valamint a piros lapos Mirko Ivanovski - a szerk.), ami összerántotta a társaságot. Szenvedéllyel és nagyon jól játszottunk, az első pillanattól a lefújásig egységes csapatként működtünk, és végig tökéletesen koncentráltunk. Hátul megőriztük a kapunkat, elöl pedig két szép gólt szereztünk.

- Dejan Karan öt sárga lap, Dušan Brković sérülés miatt hiányzott a védelem közepéről. Mennyire nehezítette meg a dolgod?
-  Minden csapat életében nehézséget okoz, ha kiesik két olyan játékos, aki az addigi összes találkozón pályára lépett, és ehhez jött még az a tény is, hogy Dejan a kapitány, Dušan pedig az egyik helyettese. A hiányuk elsőre szinte sokkolta a csapatot, de volt időnk felkészülni a helyzetre, amit tökéletesen oldott meg az egész védelem. 
Nekem is nagyon figyelnem kellett, mert nem csak a közvetlenül előttem játszó társ hiányzott, hanem velük anyanyelvemen tudtam kommunikálni, azonban Polgár Kristóf és Tamás Márk is nagyszerű munkát végzett.

- Nem csak összetételében látszott a változás a védelemben, hanem stílusában is, mert mindkét védő fejjátéka kivételes.
- Ez igaz, de ugyanez elmondható Polgár Kristófról és Tamás Márkról is. Valóban van, aki magasabb, a másik alacsonyabb, de az közös bennük, hogy mindannyian kiválóan emelkednek, és nagyszerű a ritmusérzékük.

- Egy korábbi interjúban azt mondtad, felőled záporozhatnak a lövések, akkor érzed jól magad egy mérkőzésen, ha folyamatosan munkában vagy. Erre gondoltál, amit Angyalföldön kaptál?
- Amikor tudod, hogy az ellenfélnek egy helyzete lesz, de azt hárítani kell, akkor is a teljes mérkőzést végig kell koncentrálni, mert nem tudod, mikor jön el az a bizonyos pillanat. Akkor már jobb, ha nem csak egyszer kell labdába érni, hanem “belő” az ellenfél. Persze minden kapus arról álmodik, hogy egyetlen lövés se jöjjön kapura, ami ritkán valósul meg. Különben is, azért lettünk kapusok, azért gyakorlunk minden edzésen, hogy megmutassuk, tudunk védeni, és a csapat hasznos tagjai vagyunk. 

- Idén második alkalommal sikerült megőrizni a hálódat a góltól. Figyelsz erre?
- Nem foglalkoztatnak a statisztikák, ezt is csak azért tudom, mert sajnos nem túl magas szám. Egyedül azt számolom, hányszor győztünk, mert ez a lényeg, a többi csak részlet. Jó érzés, ha a bajnokság végén azt látom, milyen kevés gólt kaptam, vagy éppen hány meccsen nem kaptam gólt, de ha azon múlik, nyerjünk 6-5-re, és nem fogok búslakodni, hanem együtt örülök a társakkal. 

- A Honvéd ellen a kapott gólt utólag nem tudtad semmissé tenni, ezért próbáltál a másik oldalon az utolsó pillanatban egyenlíteni?
- Feczkó Tamás piros lapja miatt ekkor már Pacsi Bálint állt a kispad előtt, és ő integetett, hogy menjek előre. Talán egész pályafutásom során 3-4 alkalommal jártam az edzéseket is beleértve az ellenfél 16-osán belül, még gólhelyzetbe sem kerültem soha. Most nem kerültem helyzetbe, de ami késik, nem múlik.

- A bajnokság mind a 13 mérkőzését végigjátszottad. Nem kérdés, hogy elédegett vagy a játékpercekkel.
- Minden játékos önbizalmának jót tesz, ha élvezi a bizalmat, velem sincs másként. Bízom benne, hogy a későbbiekben olyan teljesítményt nyújtok, a sérülések is elkerülnek, így a bajnokságot 33 meccsel zárhatom.

- Jelenleg öt győzelem, egy döntetlen és 16 pont áll a DVTK neve mellett, elégedett vagy ezzel?
- Nem! Sokkal több pontunk lehetne, mert több olyan mérkőzésen maradtunk pont nélkül, ahol jobban játszottunk az ellenfélnél, és legalább egy, de akár három pontot is szerezhettünk volna. 

- A Fehérvár elleni újabb pontokat lehet szerezni, mit vársz mérkőzéstől?
- Szombati ellenfelünk évek óta a bajnoki címre hajt, sok jó játékos alkotja a keretet. Tudom, hogy a legutóbb kikaptak, és néhány mérkőzés óta a játékuk sem az igazi, edzőt is váltottak, de nekünk magunkra kell koncentrálni. Olyan akarattal, szenvedéllyel kell játszanunk, mint az Újpest ellen, és akkor ismét sikeresek lehetünk.