Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 8. forduló

2020. november 28., szombat
18:30 Aluinvent DVTK - PEAC-Pécs

Földi Attila: - Az egyik kulcsjátékosunk Kristine Vitola távozott a héten, valamint Pusztai Petra játéka is kérdéses szombaton. Ő betegség miatt nem játszott a ZTE ellen, és amíg nem érzi jól magát teljesen, addig nem akarjuk erőltetni a játékát. A többiek rendben vannak, és remélem, hogy a szerdai meccs után megbeszéltekre lesz reakciója a lányoknak. A ZTE ellen sikerült győznünk, de nem úgy, ahogy azt szerettünk volna. Védekezésbben mindenképpen előrebb kell lépnünk. A PEAC küzd ugyan gondokkal, nem tudjuk, milyen összetételű csapattal érkezik. Ez még inkább nehezíti a helyzetünket a felkészülés szempontjából, de nem lehet kérdés, hogy győzelemre törünk. 

Játékvezetők

A ZTE elleni találkozón a Győrffy Pál Attila, Csabai-Kaskötő Brigitta, Drenyovszki Dániel alkotta játékvezetői trió fújja a sípot.


Jegyinfó

A mérkőzés az érvényben lévő kormányrendelet szerint zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, így az a szurkolók számára nem látogatható.


Helyszín

Generali Aréna
3529 Miskolc, Görgey Artúr u. 19.


A PEAC Pécs kerete

Andusic Tijana    1991    5    195 cm    82 kg
Bojtár Boglárka    2002    1-2    150 cm    50 kg
Csényi Anna    2003    1-2    171 cm    53 kg
Drávecz Boróka    2003    4    188 cm    80 kg
Habling Lara    2003    4-5    182 cm    68 kg
Hegedűs Rebeka    2001    2    173 cm    75 kg
Kaposi Pálma    1996    5    185 cm    61 kg
Kiss Virág    1998    5    193 cm    90 kg
Laczkó Sára    2004    1    175 cm    49 kg
Popovic Milica    2002    4    190 cm    76 kg
Sánta Petra    1995    1-2    170 cm    64 kg
Sarok Nikolett    1990    3-4    182 cm    72 kg
Selcova Ilina    2002    1    175 cm    
Strautmane Paula    1997    4    185 cm    
Szűcs Réka    1995    1-2    170 cm    60 kg
Szűcs Luca    2001    1    165 cm    53 kg
Wentzel Nóra    2001    2-3    179 cm    68 kg


5. forduló programja

2020. november 28. szombat    
16:00 ELTE BEAC Újbuda - UNI Győr MÉLY-ÚT

A 11. forduló programja

2020. november 28. szombat 
17:00 Atomerőmű KSC Szekszárd - PINKK-Pécsi 424