Tombol az influenzaszezon, így kevesebben tudják segítő karjukat nyújtani véradásokon - hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete. Mint írják, most még nagyobb szükség van az egészséges donorokra, hogy az előttünk álló 3-4 napos hosszú hétvégékre feltölthessék a vérkészletet. Csak így biztosítható, hogy a tervezett műtéteken túl azokat is biztonsággal el tudják látni, akik balesetben vagy más tragédia miatt szorulnak vérre

A DVTK és a Magyar Vöröskereszt hosszú évekre visszanyúló példaértékű kapcsolatot ápol egymással, így nem lehetett kérdés, hogy segítünk. Az elhatározást azonnal tett követte. Bódog Tamás, a DVTK labdarúgó csapatának szakmai igazgatója és Vas László, a gárda másodedzője ellátogattak a péntek délelőtti kitelepülésre, a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonba, hogy vérüket adva hívják fel a DVTK szurkolóinak és a megye közvéleményének a figyelmét arra, mennyire fontos hogy a közelgő hosszú hétvégéken megfelelő mennyiségű vér álljon rendelkezésre.

- A téli időszak és a közelgő ünnepek miatt fokozottan fontos, hogy minél több helyszínen részt vegyünk a véradásainkkal - kezdte Laták Kamilla, a Magyar Vöröskereszt munkatársa. - A mai nap délelőttjén a gimnáziumba szerveztünk véradást, számítva arra, hogy minél több első véradót köszönthetünk. Ilyen szempontból mindenképpen sikerrel jártunk, hiszen még nincs vége a napnak, de már tizenöt diák jelentkezett, aki először adott vért. Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki a munkánkat segíti! A továbbiakban pedig kérek mindenkit, hogy aki egészséges és van lehetősége jöjjön el, és adjon vért, segítve ezzel embertársainak, hiszen egy ember véradásával, akár három életet is megmenthet.  

- Teljesen egyértelmű számunkra, ha vérre van szükség és nekünk van lehetőségünk véradásra, akkor segítünk, és segíteni fogunk a jövőben is - mondta el Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója. - Természetesen hallottuk, hogy ebben az időszakban kevesebben élnek ezzel a lehetőséggel, nekünk is az adta az utolsó lökést, amikor egy egykori NB I.-es játékosnak, aki ma már sajnos nincs közöttünk, lett volna szüksége segítségre. Bízok benne, hogy másokat is arra tudunk ösztönözni, hogy adjanak vért, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor lesz saját magának, vagy közvetlen környezetében élőknek szüksége vérre.


- Csak csatlakozni tudok a Tamás mondandójához - kezdte Vas László, a DVTK pályaedzője. - Természetes dolog, ha ilyen ügy van, amiben tudunk segíteni és szükség van rá, akkor jövünk és segítünk. Fiatalkoromban többször is adtam vért, most azonban már egy ideje nem, de ígérem, hogy a jövőben újra rendszeresen segítek.   

A rendszeres, kiegyensúlyozott véradásra azért van szükség, mert a vér tárolása jelentősen korlátozott. Némely vérkészítményt – például a trombocita (vérlemezke) koncentrátumot - a levételtől számított 5 napon belül lehet csak felhasználni, tovább nem tartható el.

A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete Miskolcon 16 helyszínre költözik ki véradással márciusban. Szinte házhoz mennek: munkahelyek alkalmazottjaihoz, középiskolákban és bevásárlóközpontokban várják a donorokat. A véradások azonban nem állnak meg a megyeközpontban. További 37 helyszínen adható vér számos vidéki településen.