Dupla fordulóval ért véget a sakk bajnokság

Az utóbbi évtized legerősebb bajnoki versengésének lehettünk szemtanúi, hiszen a 7. forduló után még nyitott volt a dobogós helyek sorsa. A Nagykanizsa, a DVTK és a Paks egyaránt 12-12 ponttal várta az utolsó két fordulót. A korábbi tízszeres bajnok kanizsaiak voltak lépéselőnyben 57,5 táblaponttal, a DVTK-nak 52, míg a Paksnak 51 egység állt a neve mellett. A képlet egyszerű volt: minél nagyobb arányú győzelmeket kellett aratni. Előzetesen kalkulálva 18 pont elégnek tűnt az ezüstérem bebiztosításához.

Szombaton csapatunk a 4. helyen álló Aquaréna-Kőbánya SC gárdájával mérkőzött meg, akik meglehetősen erős összeállításban érkeztek. A kiélezett küzdelemben főleg a hátsó traktus dominált, az utolsó 6 táblán 5,5-0,5-re nyertünk, elöl GM Kravtsiv szép győzelme mellett sajnos egy vereséget is el kellett könyvelnünk. A 8,5-3,5 arányú győzelem nagyon szép a két helyezéssel hátrébb rangsorolt csapat ellen, azonban a paksiak megtáltosodtak, 11-1 arányban lelépték az MTK-t, másfél pontos előnybe kerülve ezzel az ezüstharcban. A Nagykanizsa szintén 8,5-3,5 arányú győzelmet aratott a Pénzügyőr ellen, így az aranyesély elúszni látszott.

Vasárnap beszállt csapatunkba a magyar ranglista 2. helyezettje, Almási Zoltán nagymester is. A szemekben látszott az elszántság és az akarat, mindenki tudása legjavát nyújtotta. Szükség is volt rá, mert a 1,5 pont hátrány ledolgozása a Paks ellen nem kis feladatnak mutatkozott.


IM Dr. Medvegy Nóra gyors remijével indult a találkozó, amit GM Kravtsiv zseniális győzelme követett. A Paks-Makó meccsen közben folyamatosan születtek a döntetlenek, már 3,5-2,5 volt az állás. Vesztett pontok tekintetében tehát már jól álltunk, csak meg kellett nyerni a saját meccseket. Az állások kedvezőnek mutatkoztak, és lassan de biztosan beindult a piros-fehér henger. Előbb IM Nayhebaver Martin, majd GM Jurij Kuzubov fejezte be győztesen partiját, 3,5-0,5. A Paks továbbra sem tudott dominálni a hősiesen küzdő makóiak ellen, de a remik száma szépen gyarapodott. IM Kozák Ádám nem bírt ellenfelével, de GM Antal Gergely ügyesen bonyolította le a huszárvégjátékot, tovább nőtt az előny, 5-1. Ezen a ponton már lassan elhihettük, hogy sikerül a bravúr, hiszen a paksiak csak 6-4-re vezettek és egy partiban vesztett állásban voltak. GM Almási és a zsinórban 7. győztes partiját megvívó GM Bérczes is feladásra késztette ellenfelét. Itt már akár remire is lehetett volna adni a maradék négy partit, mert a Paks előnye 1 pontra olvadt a Makó ellen, így összesítésben már vezettünk. A diósgyőri sakkozókat azonban nem ilyen fából faragták, a végsőkig küzdöttek a győzelemért. GM Szabó Gergely ígéretes állást remizett el, és csapatkapitányunk, GM Héra Imre sem bírt ellenfelével, azonban GM Korpa Bence 20 évének minden rutinjával csalta védhetetlen matthálóba ellenfelét és húzta be a végjátékot, 9-2. Ekkor következett az a momentum, amit szavakkal és betűkkel nem lehet visszaadni. A teremben 10 órakor megkezdődött 60 partiból már csak egyetlen egy volt folyamatban, IM Torma Róbert küzdött a teljes pontért FIDE-mester ellenfelével szemben úgy, hogy a presztízsen és pár ÉLŐ-ponton kívül semmi tétje nem volt a meccs kimenetelének. Nyugodtan lehetett volna döntetlen is, az ezüstérmet akkor is a diósgyőri sakkozók nyakába akasztották volna, de Robi olyan mértékű akaraterőről és küzdőszellemről tett tanúbizonyságot, amit minden sportoló elé példaként lehet és kell is állítani. Nem elégedett meg a középszerűséggel, a fél ponttal, nem érdekelte sem az éhség, sem a fáradtság, csak küzdött és kereste a nyerési esélyt. Vezér 2 gyalog -1 gyalog végjátékot a végletekig fokozva, több mint 6 óra játék és 133 lépés után sikerült feladásra kényszeríteni ellenfelét, elérve a katarzist, ami az őrületes csatát a helyszínen követőket is magával ragadta. Ez az a sportteljesítmény, szellemi magaslat, örök erény, ami miatt érdemes sakkozni, sportolni, küzdeni, és soha fel nem adni.

NB I. Szabó László-csoport 8. forduló

DVTK - Aquaréna Kőbánya SC 8.5-3.5

Győzött
Martin Kravtsiv
Kozák Ádám
Bérczes Dávid
Nayhebaver Martin
Bagi Máté
dr. Medvegy Nóra.

Döntetlen
Héra Imre
Szabó Gergely
Antal Gergely
Korpa Bence
Torma Róbert

 

NB I. Szabó László-csoport 9. forduló

Pénzügyőr SE - DVTK 2-10

Győztek
Almási Zoltán
Jurij Kuzubov
Martin Kravtsiv
Antal Gergely
Korpa Bence
Bérczes Dávid
Torma Róbert
Nayhebaver Martin

Döntetlen
Héra Imre
Szabó Gergely
Kozák Ádám
dr. Medvegy Nóra


Dr. Mátyás Imre, szakosztályvezető: - Fantasztikus hétvégén vagyunk túl, nagyon akart és kiválóan küzdött a csapat. Azt sejtettük, hogy az aranyesély nagyon halvány, de azt is tudtuk, hogy az ezüstért is roppant módon meg kell küzdeni. Talán minden idők legerősebb magyar bajnoksága volt az idei, sokat elárul, hogy 71,5 pontos teljesítménnyel, ami kvázi 8-as átlagnak felel meg, azaz olyan, mintha minden meccset 8-4-re nyertünk volna, majdnem csak bronzérmesek lettünk. Döbbenetes, hogy ilyen kiváló teljesítmény nem elég a bajnoki címhez, de még majdnem az ezüstéremhez sem. Nagyon jó csapatot állítottunk össze, lelkiismeretes, becsületesen küzdő, mindenre elszánt és kitűnően felkészült játékosokkal, akik soha nem adják fel. Szombaton Kuzubov nagymester váratlan veresége kicsit aggasztott, de vasárnap mindenki kiemelkedő küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot. Láttam a játékosok szemében a tüzet, tudtam, hogy mindent beleadnak. Martin Kravtsiv, Bérczes Dávid és Nayhebaver Martin kettős győzelmet aratott, ami ilyen szinten, ilyen ellenfelekkel szemben különleges teljesítmény. Párját ritkítja Torma Róbert 133 lépéses győzelme, amit régen remire adhatott volna. De nem tette. Ilyen az, amikor egy budapesti fiatalemberben diósgyőri szív dobog. Parádés teljesítményt nyújtott Bérczes Dávid nagymester, aki az első forduló kisiklását követően zsinórban 7 meccset nyert meg.
 Összességében elégedett vagyok az idényünkkel, hat ponttal többet szereztünk, mint tavaly, de egy kevés még hiányzott az aranyhoz. Nagyon jó csapatunk van, a szó valódi értelmében csapatot alkotnak a játékosok, akikre nagyon büszke vagyok. Külön megköszönöm a Makó együttesének kiemelkedően sportszerű hozzáállását, hogy egy számukra tét nélküli mérkőzésen is valódi sportemberhez méltóan küzdöttek.
 Megköszönöm támogatóinknak, segítőinknek, barátainknak és szurkolóinknak, hogy egész évben mögöttünk álltak, és lehetővé tették, hogy ismét ezüstérmet szerezzünk, azaz továbbra is az ország második legjobb sakkcsapata legyünk. Jövőre újra jövünk, az aranyért!

 

Újabb kiütés, rekord pontszámmal arany az NB II.-ben

Az NB II. Barcza csoport 11. fordulójában második csapatunk már bajnokként látogatott Szirmabesenyőbe. A hazaiak eddigi szereplésük alapján igen masszív csapat benyomását keltették, hiszen a bajnokság 4. helyén álltak. A meccs igazi tétje az volt, vajon elérjük-e a 100 pontos álomhatárt. Csapatunk ennek megfelelően viszonylag erős összeállításban érkezett a szomszédba, ezzel is megtisztelve az ellenfelet. A mérkőzés parádésan sikerült, hiszen a vége előtt nem sokkal már 10-0 volt az állás, és legelőször a kevésbé erősnek gondolt hátsó táblák szállították a győzelmeket. Kiemelendő, hogy a 9 éves Turcsányi Vince 100 %-os teljesítménnyel, 4/4-es mutatóval zárta a szezont, de legjobb pontszerzőnk a kicsivel idősebb Kovács Tamás lett hibátlan, 8/8-as mutatóval.

Csapatunk egészen magabiztosan, 102,5 pontot gyűjtve lett bajnok, és az osztályozót követően várhatóan az NB I/B-ben folytatja menetelését.

NB II. Barcza-csoport 11. forduló

Szirmabesenyői SSE - DVTK II. 1,5-10,5

Győztek
Almási István
Zámbó Zoltán
Kis Pál
dr. Füsthy Zsolt
Papp Ábel
Kovács Tamás
Szalai Renáta
Tesbér Gábor
Turcsányi Vince
Révai Ákos

Döntetlen
Baló Tamás