Csehországot kiváló játékkal győzte le 90-61 arányban a magyar női U18-as válogatott a szarajevói Európa-bajnokság negyeddöntőjében, ezúttal azonban már egy igazi favorit, Franciaország várt Völgyi Péter együttesére - a győztes megváltja jegyét a fináléba, óriási volt tehát a tét. A másik elődöntő már befejeződött, Olaszország magabiztosan, 75-49-re győzte le az oroszokat, így a taljánok már biztosan harcba mennek a torna aranyérméért.

Dombai Réka labdaszerzést követő ziccere volt az első kosár a mérkőzésen, az első percekben fej-fej mellett haladtak a felek (6-6). Angyalbetörésből, Kiss Angelika pedig szép centerezést követően volt eredményes, a negyed feléhez érve időt kértek a franciák (10-6). Keita betörésével kitartott előnyünk, Wentzel pedig „leültette” ellenfelét, majd betalált a büntető magasságából - a palánk alatt fizikális hátrányban voltunk, de ezt egyelőre lábmunkával ellensúlyoztuk. Dombai egy labdaszerzést követően szépen játszotta vissza a játékszert, Wentzel pedig ezúttal egy ziccert értékesített - 18-13-ra vezettünk az első negyed után, főként a védőoldalon teljesítettek jól a lányok.

Letámadással próbálkoztak a gallok a második etap elején, de ez egy eladott labdán kívül nem igazán zavarta meg a mieinket. Kevés kosár esett, több hibát is vétettek a játékosok, de továbbra is vezettünk (22-17). A helyszínen lévő magyar szurkolók kitettek magukért, de nem lehetett panasz a pályán lévőkre sem - olykor csúsztak-másztak a lányok, látszott, hogy nagyon akarják a sikert. Sikerült ellépnünk hét ponttal, de nagydarab centerük palánk alatti munkájával visszakapaszkodtak a franciák, ezúttal Völgyi Péter kérte ki idejét (26-23). Egyenlített ellenfelünk, de Angyal triplájával ismét nálunk volt az előny, sőt Wenzel is bedobott egy ziccert. Végül 31-28-as vezetéssel mehettek nagyszünetre a csapatok, rendkívül kiegyenlített volt a csata.

Első két támadásukból öt pontot szereztek a franciák a harmadik negyed kezdetén, így hamar fordult a kocka. Kiss és Dombai dupláival visszavettük a vezetést, továbbra is fej–fej mellett haladtak a csapatok (38-36). Boros Júlia két hárompontossal tűnt ki ebben az időszakban, rajta kívül egyelőre csak Angyal talált be egyszer távolról. Dombai gyorsan fel is iratkozott erre a listára, 44-40-re mentünk négy perccel a játékrész vége előtt. Varga Alíz küldött a helyéére egy tempót, majd két perc kosárcsendet követően még egyet. Ezzel nyolc pontra nőtt a magyar fór, kialakult az addigi legnagyobb különbség (48-40). Varga beszórt egy dobást a saját térfeléről is, csak közben sajnos lejárt a támadóidőnk. Dombai azonban „időn belül” engedett el egy saroktriplát, ami szintén behullott, ezzel 51-43-as előnnyel fordulhattunk a záró felvonásra.

Kiss büntetőivel kezdődött az etap, négyből hármat értékesített a DVTK magasembere, így tíz fölé nőtt a differencia (54-43). Keita ziccerével még tovább nőtt előnyünk, kiváló szellemben játszottak a lányok. A francia mester, Arnaud Guppillotte kénytelen volt időt kérni. Agresszívabb védekezésre váltott ellenfelünk, és egy 7-0-s rohammal visszajött a meccsbe – ezúttal Völgyi Péter rendelte magához játékosait (56-50). Wentzel, majd Varga is szépen lépett be a palánk alá, négy perc volt már csak hátra (60-52). Tetőfokára hágott a küzdelem, abszolút egyenrangú partnerei voltunk a fizikális franciáknak, sőt fölébük is kerekedtünk. Dombai egy az egyben kivette ellenfel kezéből a labdát, majd be is fejezte az akciót, kettő perccel a lefújás előtt újfent tízzel mentünk (64-54). Nem tudtak zárkózni a gallok, Angyal Barbara trojkája pedig végleg megpecsételte a sorsukat. 67-56-os győzelmet arattak a lányok a nagy esélyes Franciaország fölött, ezzel bejutottak az Európa-bajnokság döntőjébe, ahol Olaszország csapata lesz a magyar lányok ellenfele.

 

Női U18-as Európa-bajnokság, Bosznia-Hercegovina, elődöntő

Magyarország – Franciaország  67–56 (18-13, 13-15, 20-15, 16-13)

Magyarország: Angyal 10/6, Boros J. 6/6, Dombai 16/6, Varga 10, Kiss 11. Csere: Mányoky, Keita 4, Budácsik, Wentzel 10.
Franciaország: Pardon 8, Kessler 7, Ewodo 2, Mahoutou 9, Salaun 1. Csere: Guennoc 5/3, Gueye 6, Hillotte 2, Magassa 8, Hamaoui 2, Raynaud 6/3.

Forrás: hunbasket.hu