A párosokat nagyon rosszul kezdtük, mindkét meccset a hazaiak nyerték meg, Németh, Balázs - Imre Leila, Bari. míg Ciupe, Pink - Krebs, Kővári ellen így 2:0 a hazai csapatnak.

Rögtön az első egyéni mérkőzés nagy meccset hozott. A volt sokszoros válogatott Németh Károly ellen Kővári Balázs kezdett és fantasztikus játékkal nyert. Bari sima győzelemmel mutatkozott be Ciupe ellen, de bánatunkra Imre vesztett a másik román fiú (Pink Marin) ellen és Krebs sem bírt Balázs Bencével, így maradt a hazaiak párosoknál szerzett előnye.

A második körben Barinak nem sikerült a bravúr Németh ellen, de Imre Leilának sikerült korrigálni és 3:2-re nyert Ciupe ellen. Krebs nagy akarattal küzdve hozta a Pink Mark elleni meccsét és Kővári biztosan verte Balázst. Így 5:5-ös állásról kezdhettük az utolsó kört.

Németh ellen Imrének nem volt igazi sansza és Krebs is verséggel zárt, igaz Neki Ciupe ellen volt esélye, amit a 3:2-es eredmény is igazol. A két utolsó meccs előtt így 7:5 volt a Debrecen előnye. Kővári ellenmondást nem tűrően, simán hozta a harmadik győzelmét is Pink Marin ellen, de Barinak nagyon meg kellett küzdeni Balázs ellen. A döntő pillanatokban helyén volt a szíve, a legjobb megoldásokat választva a döntő szettben érvényesítette rutinját, ezzel megmentve legalább az egyik pontot.

Asztalitenisz NB I. Keleti csoport 2. forduló

Debreceni AK-DEAC - DVTK 7:7  

Győzött: Kővári 3, Bari 2, Imre 1, Krebs 1

András Miklós, szakosztályvezető: - Tudtuk, hogy nem számíthatunk könnyű, sima mérkőzésre, hiszen ellenfelünk nyáron Németh Károllyal jelentősen megerősödött, de reménykedtünk egy szoros, kibrusztolt győzelemben. A páros meccsek sikertelensége miatt végig csak futottunk az eredmény után. Hiába volt Kővári szenzációs győzelme, de pár nem várt vereség miatt az utolsó pillanatig izgulnunk kellett. Szerencsénkre az utolsó meccseken nem remegett a két fiunk kezében az ütő, így a jó hajránknak köszönhetően legalább a döntetlen megjött.