Beharangozó 2020. november 4., szerda

Az 56. DVTK - Újpest mérkőzés következik

A DVTK 55 mérkőzést játszott pályaválasztóként az Újpest ellen az élvonalban, ebből 16 alkalommal győzött, 18-szor a vendégek örülhettek, a többi 21 találkozó pedig döntetlenre végződött. A 2010-es években, amióta az Arago Zrt. a DVTK többségi tulajdonosa, a pályaválasztóként lejátszott 12 mérkőzésből 9-szer diósgyőri siker született. Legutóbb is a DVTK győzött 2-1-re Mirko Ivanovski és Rui Pedro góljával. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Az 56. DVTK - Újpest mérkőzés következik


Egymás ellen

Az első Miskolcon rendezett Diósgyőr - Újpest mérkőzésre az első NB I.-es évünkben, 1941. március 30-án került sor. A DiMÁVAG-ot irányító Csapkay Károly a Gáspár - Bohus, Felföldi Kalocsay, Turán, Barta, Füzér, Berecz, Fazekas, Barna, Turbéki összeállításban küldte pályára a csapatát. A mérkőzésről így számol be a korabeli sajtó:

"A 15. percben a Turbéki buktatása miatt megítélt 11-est Gáspár kapus lövi kollégája hálójába, és ezzel vezetést szerez, de azután a vendégek megfordítják a mérkőzés állását. A Turán sérülése miatt sokáig tíz emberrel játszó hazaiak veszítenek."

Bár az első mérkőzésünk nem sikerült, nem sokáig kellett várni az első hazai győzelemre. Egy évvel később - 1942. március 29-én - ugyanis már annak örülhetett a diósgyőri publikum. Csapkay mester csapata a Gáspár - Bohus, Felföldi, Keszthelyi, Turán, Barta, Mészáros, Füzér, Kertész, Fazekas, Turbéki összeállításban vette fel a harcot a fővárosiakkal és Turbéki István góljával le is győzte nagynevű ellenfelét.

A következő találkozásunk alkalmával 1942. október 4-én aratta a Diósgyőr a legnagyobb győzelmét. A DiMÁVAG a Károlyi - Bohus, Felföldi, Radnai, Turán, Barta, Füzér, Kertész, Klimek, Fazekes, Penderi felállásban lépett pályára és Kertész (2), Klimek, Fazekas és Penderi góljaival 5-2-re verte az Újpestet.
"A mérkőzés Penderi mérkőzése volt. Ő volt a mezőny legjobb embere. Lehetetlen helyzetből, képtelen szögből lőtt kapura, gyors is volt, bátran ment minden labdára. Az ő lendülete vitte győzelemre a DiMÁVAG-ot."

Az egyik legszebb emlékeink közé tartozik az 1999. augusztus 29-én lejátszott DFC - Újpest mérkőzés, amelyen 4-1-re győzött a Temesvári Miklós vezette együttesünk. A Nagy Z. - Timko, Hompoth, Kovács T., Szakos (Harnócz) - Páling, Lipták, Radu (Dukon), Buliga - Komi (Filipović), Frunza összeállítású csapatunk a később a liláknál is megforduló román légiósunk, Danut Frunza két góljával, valamint Radu és Komi találataival már négy góllal is vezetett. A vendégek - a később Diósgyőrbe igazoló - Tamási révén csak szépíteni tudtak.

A 2006/2007-es bajnokság nyitányán 2006. július 30-án is legyőztük a vendégeket. Az akkori edzőnk, Csank János a Szalma - Mogyorósi, Rubint, Elek N., Farkas V. - Szögedi (Faggyas), Sipeki (Lipusz), Katona, Vitelki - Simon A. (Stanić), Binder összetételben küldte pályára a Diósgyőrt, és akkor Farkas Viktor találatával mindhárom pontot sikerült itthon tartanunk.

A 2011/2012-es bajnokságban spanyol légiósunk, Fernando góljával 1-0-ra nyertünk a fővárosiak ellen. Benczés Miklós vezetőedző a Radoš - Vági, Gal, Nagy T., Gohér - Gallardo (Arze, 46.), Sekour, Fernando (Abdouraman, 86.), Luque (Dobos, 90.) - Tisza, Seydi csapatnak szavazott bizalmat.
 

 

A szép sorozat folytatásaként 2012/13-as bajnokság első fordulójában a Sisa Tibor vezette DVTK a Ribánszki - Vadász, Raković, Nagy T., Gohér - Abdoruaman, Fernandez - Gosztonyi, Gallardo (Tisza, 52.), Luque (Elek Á., 77.) - Seydi (Bacsa, 71.) összeállításban 2-0-ra múlta fölül a fővárosiakat Fernando és Seydi góljaival.
 

 

Az OTP Bank Liga következő kiírásában is győzött a DVTK az Újpest ellen. Ekkor már Szivics Tomiszláv irányította a csapatot, amely Radoš - Vági, Vadász, Kádár, Husić - Takács P. (Alves, 71.), Abdouraman (Bacsa, 59.), Kostić, Nikházi (Gosztonyi, 81.) - Barczi, Tisza összeállításban Kostić és Kádár góljával 2-0-ra múlta felül a vendégeket.
 

 

A 2014/2015-ös kiírásban sorozatban negyedszer sikerült legyőznünk az Újpest csapatát hazai pályán, ráadásul egy sokáig emlékezetes végjáték után. Asmir Suljić vezető találata után Elek Ákos még az első félidőben egalizált, majd Georges Griffiths a szezon utolsó percében szerzett felhőfejese után kezdetét vette a diósgyőri örömünnep. A DVTK az Antal - Okuka, Szalai V., Kádár, Eperjesi - Egerszegi, Elek Á. (Barczi, 68.) - Takács T. (Bacsa, 57.), Grumić (Gosztonyi, 46.), Marjanović - Griffiths összeállításban játszott.
 

 

Az OTP Bank Liga 2015/2016 évi kiírásában háromszor találkoztak a csapatok, ebből kétszer Újpesten. A miskolci találkozón az előző évi izgalmakat is sikerült felülmúlni. A találkozó elején Balogh Balázs büntetőből szerzett vezetést, amit egészen a 92. percig őrzött is az Újpest. Akkor azonban jött Bognár István, és előbb szabadrúgásból egyenlített, majd szögletből Tamás Márk fejére varázsolta a labdát, és a védő kihasználta a lehetőséget, a DVTK pedig fordított, sorozatban ötödször legyőzve az Újpestet. Bekő Balázs vezetőedző a Radoš - Eperjesi, Lipták, Tamás, Nemes - James (Takács T., 75.), Egerszegi - Bacsa, Nikházi (Bognár I., 34.), Barczi (Takács T., 75.) - Novothny csapatban találta meg a nyerő 11-et.
 

 

A 2016/2017 évi bajnokságban a 2. fordulóban utazott először Diósgyőrbe az Újpest. Az első félidőben egy egészen furcsa szituáció után megítélt büntetőből szerzett vezetést a vendégcsapat, azonban a második játékrészben Bognár István szöglete után Oláh Bálint parádés gólt fejelt, majd ismét Bognár István lett főszereplő: 17 méterről védhetetlenül lőtte ki a kapu bal oldalát. Horváth Ferenc csapata az Antal - Okuka, Lipták, Tamás, Nemes - Elek, Oláh B. - Vela (Bacsa, 60.), Bognár, Nikházi  (Eperjesi, 80.)- Griffiths (Dausvili, 60.) összeállításban szerezte meg a három pontot.  
 

 

A harmadik körben Mezőkövesden fogadta a DVTK az újpestieket, és a találkozó első játékrészében Makrai Gábor volt a főszereplő. Előbb gólt szerzett, majd kiharcolt egy büntetőt, amit Ugrai Roland értékesített. A második félidőben Lázok fejese okozott kisebb izgalmakat, de Dejan Karan fejese eldöntött mindent. A DVTK végig uralta a mérkőzést, és Bódog Tamás Radoš - Eperjesi, Lipták (Jagodinskis, 88.), Karan, Tamás - Vela (Szabó I B., 90+3.), Mevoungou, Nono, Ugrai - Makrai (Ternován P., 83.), Szarka összeállítású csapata  teljesen megérdemelten győzött.
 

 

A 2018/2019 évi bajnokság utolsó fordulójában a DVTK számára a bennmaradás, a vendégeknek pedig az EL-selejtezőben indulás lehetősége volt a tét. Az első félidőben Tajti Mátyás góljával a DVTK szerzett vezetést. A szünet után az idő előrehaladtával egyre inkább döntővé vált a DVTK fölénye, amit segített egy újpesti piros lap is. A csereként beállt saját nevelésű Korbély Kristóf góljával eldőlt a találkozó, és a bennmaradás kérdése is. Florent Hasani találata már "csak" az örömünnepet indította be.

Diósgyőri VTK - Újpest FC 3-0 (1-0)

DVTK: Bukrán - Polgár, Brković, Karan, Tamás M. - Márkvárt (Ndzoumou, 85.), Szabó B. - Hasani, Tajti M. (Mihajlović, 76.), Bacsa (Korbély, 81.) - Prosser. Vezetőedző: Fernando Fernández.
ÚFC: Banai - Balázs B., Bojović, Ristevski, Bureković - Sanković (Kovács L., 40.), Onovo - Zsótér (Simon K., 76.), Rácz B. (Nagy D., 65.), Pauljević - Solomon. Vezetőedző: Nebojša Vignjević.

Piros lap: Solomon a 79. percben.
Gólszerző: Tajti M. (1-0) a 36., Korbély (2-0) a 82., Hasani (3-0) a 90+1. percben.

 

Az OTP Bank Liga előző kiírásának 2. fordulójában a vendégcsapat egy számukra szerencsésen pattanó labda után szerzett vezetést, amit Tajti Mátyás közvetett szabadrúgás után még a szünet előtt kiegyenlített. A ráadásban mindkét csapat támadott, de gólt csak a vendégek szereztek, egy jól eltalált lövés akadt be a hálóba.

Diósgyőri VTK - Újpest FC 1-2 (1-1)

DVTK: Danilović - Ternován P. (Bacsa, 58.), Brković, Karan (Szabó B., 77.), Polgár - Márkvárt, Adukor - Shestakov, Tajti M., Juhar (Hasani, 52.) - Prosser. Vezetőedző: Fernando Fernández.
ÚFC: Pajović - Pauljević, Litauszki, Ristevski, Balázs B. - Onovo, Sanković - Zsótér (Kovács L., 82.), Rácz B. (K. Mészáros, 70.), Simon K. (Bjarnason, 90.) - Nwobodo. Vezetőedző: Nebojša Vignjević.

Gólszerző: Zsótér (0-1) a 14., Tajti M. (1-1) a 38., Nwobodo (1-2) a 48. percben.

 

Legutóbb a 24. fordulóban hazai pályán játszott a DVTK az Újpest ellen, és Mirko Ivanovski góljával gyorsan vezetést szerzett a szépen megtelt stadionban. A fordulás után Rui Pedro megduplázta az előnyt, és számtalan jobbnál jobb helyzetet alakított ki a DVTK, de a kivitelezésbe rendre apró hiba csúszott. A lefújás előtt még Novothny Soma szépített, de ez sem akadályozta meg az örömünnepet.

Diósgyőri VTK - Újpest FC 2-1 (1-0)

DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Brković, Vági - Márkvárt (Adukor, 84.), Iszlai - Hasani, Rui Pedro (Molnár G., 71.), Kiss T. - Ivanovski (Tabaković, 50.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
ÚFC: Pajović - Balázs B., Litauszki, Ristevski, Bureković (Heris, 41.) - Csongvai, Onovo - Perošević (Koszta M., 66.), Calcan (Simon K., 66.), Nwobodo - Novothny. Vezetőedző: Nebojša Vignjević.

Gólszerző: Ivanovski (1-0) a 7., Rui Pedro (2-0) az 59., Novothny (2-1) a 90+2. percben.

Az eddig lejátszott Diósgyőr - Újpest összecsapások az NB I.-ben

  1. 1940/1941
    DiMÁVAG - Újpest 1-3 G.: Gáspár
  2. 1941/1942
    DiMÁVAG - Újpest 1-0 G.: Turbéki
  3. 1942/1943
    DiMÁVAG - Újpest 5-2 G.: Kertész (2), Fazekas, Klimek, Penderi
  4. 1943/1944
    DiMÁVAG - Újpest 4-2 G.: Csepregi (2), Suhai, Telegdi
  5. 1945/1946
    DiMÁVAG - Újpest 3-4 G.: Pesti, Dobai, Szűcs (öngól)
  6. 1951
    Di.Vasas - Bp. Dózsa 1-3 G.: Vékony
  7. 1952
    Di. Vasas - Bp. Dózsa 0-7
  8. 1954
    Di. Vasas - Bp. Dózsa 1-1 G.: Szigeti
  9. 1955
    Di. Vasas - Bp. Dózsa 0-0
  10. 1957/1958
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-2
  11. 1958/1959
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-1 G.: Iván
  12. 1959/1960
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-0
  13. 1960/1961
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-1 G.: Papp
  14. 1964
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-0 G.: Ráczi
  15. 1966
    DVTK - Újpesti Dózsa 3-1 G.: Kovács (2), Vass
  16. 1967
    DVTK - Újpesti Dózsa 2-2 G.: Sikora (2)
  17. 1968 (MVSC pálya)
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-1 G.: Szucsányi
  18. 1969
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-4 G.: Horváth
  19. 1970
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-1 G.: Csuhány
  20. 1970/1971
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-1
  21. 1971/1972
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-1 G.: Görgei
  22. 1972/1973
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-4
  23. 1974/1975
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-0
  24. 1975/1976
    DVTK - Újpesti Dózsa 2-2 G.: Horváth A., Kiss
  25. 1976/1977
    DVTK - Újpesti Dózsa 2-5 G.: Görgei, Koleszárik
  26. 1977/1978
    DVTK - Újpesti Dózsa 2-2 G.: Tatár, Dunai III (öngól)
  27. 1978/1979
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-0
  28. 1979/1980
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-2 G.: Fükő
  29. 1980/1981
    DVTK - Újpesti Dózsa 2-2 G.: Szlifka (2)
  30. 1981/1982
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-0
  31. 1982/1983
    DVTK - Újpesti Dózsa 1-1 G.: Borostyán
  32. 1983/1984
    DVTK - Újpesti Dózsa 0-0
  33. 1991/1992
    DFC - UTE 2-2 G.: Petcu, Vitelki
  34. 1992/1993
    DFC - UTE 3-3 G.: Adzsojev (2), Szvisztun
  35. 1997/1998
    DFC - UTE 0-2
  36. 1998/1999
    DFC - Újpest FC 1-1 G.: Ternován F.
  37. 1999/2000
    DFC - Újpest FC 4-1 G.: Frunza (2), Radu, Komi
  38. 2004/2005
    DVTK - Újpest FC 1-3 G.: Gáspár
  39. 2005/2006
    DVTK - Újpest FC 0-1
  40. 2006/2007
    DVTK - Újpest FC 1-0 G.: Farkas V.
  41. 2007/2008
    DVTK - Újpest FC 1-4 G.: Leo
  42. 2008/2009
    DVTK - Újpest FC 0-0
  43. 2009/2010
    DVTK - Újpest FC 1-2 G.: Balajti
  44. 2011/2012
    DVTK - Újpest FC 1-0 G.: Fernando
  45. 2012/2013
    DVTK - Újpest FC 2-1 G.: Fernando, Seydi
  46. 2013/2014
    DVTK - Újpest FC 2-0 G.: Kostić, Kádár
  47. 2014/2015
    DVTK - Újpest FC 2-1 G.: Elek, Griffiths
  48. 2015/2016
    DVTK - Újpest FC 2-1 G.: Bognár I., Tamás M.
  49. 2016/2017 (1. kör)
    DVTK - Újpest FC 2-1 G.: Oláh B., Bognár I.
  50. 2016/2017 (3. kör, Mezőkövesd)
    DVTK - Újpest FC 3-1 G.: Makrai, Ugrai, Karan
  51. 2017/2018 (2. kör, Debrecen)
    DVTK - Újpest FC 1-2 G.: Ugrai
  52. 2018/2019 (1. kör)
    DVTK - Újpest FC 1-2 G.: Márkvárt
  53. 2018/2019 (3. kör)
    DVTK - Újpest FC 3-0 G.: Tajti M., Korbély, Hasani
  54. 2019/2020 (1. kör)
    DVTK - Újpest FC 1-2 G.: Tajti M.
  55. 2019/2020 (3. kör)
    DVTK - Újpest FC 2-1 G.: Ivanovski, Rui Pedro
     

Hazai mérlegünk: 55 mérkőzés, 16 győzelem, 21 döntetlen, 18 vereség, 74 rúgott és 86 kapott gól.

Újpest FC

Alapítva: 1885
Először az élvonalban: 1905
Legjobb bajnoki eredmény: 20 alkalommal bajnok (1929/1930, 1930/1931, 1932/1933, 1934/1935, 1938/1939, 1945 tavasz, 1945/1946, 1946/1947, 1959/1960, 1969, 1970 tavasz, 1970/1971, 1971/1972, 1972/1973, 1973/1974, 1974/1975, 1977/1978, 1978/1979, 1989/1990, 1997/1998)
Élvonalban töltött évek: 103
Folyamatosan  az élvonalban: 1916/1917 óta

Az Újpesti Torna Egylet a magyar sportklubok közül a - Nagykanizsai TE után - a második legnagyobb múltra tekinthet vissza, hiszen még a XIX. században alakult. 1885. június 16-án az alapító tagok az "Egység, Épség, Egyetértés" hármas jelszóval határozták meg az új sportklub értékrendjét.

Az alapítás óta eltelt években a fővárosi lila-fehérek 20 bajnokságot nyertek (legutóbb 1998-ban), 11 alkalommal elhódították a Magyar Kupát és 3 alkalommal a Szuperkupát is.

Az előző bajnokságban az 6. helyet szerezték meg az újpestiek, a házi gólkirály 8 találattal a tél végén távozó Feczesin Róbert lett. 

OTP Bank Liga 2020/2021

8. helyezett (9 3 1 5 11-21 -10) 10 pont

Idegenben

9. helyezett (5 2 0 3 7-12 -5) 6 pont

Forma

Utolsó 5 mérkőzés: 8. helyezett (5 2 0 3 4 12 -8) 6 pont

Eredmények

  1. forduló: forduló: Paks - Újpest 1-2
  2. forduló: Újpest - BMTE 1-1
  3. forduló: PAFC - Újpest 3-2
  4. forduló: Újpest - Kisvárda 2-4
  5. forduló: Honvéd - Újpest 1-2
  6. forduló: Fehérvár - Újpest 5-1
  7. forduló: Újpest - Mezőköved 1-0
  8. forduló: FTC - Újpest 2-0
  9. forduló: Újpest - MTK 0-4

A legutóbbi mérkőzésen a Németh M. - Antonov, Baošic, Kastrati - Pauljević,Mitrović, Stieber Z., Fehér Cs. (Szűcs Á., 88.), Hajdi - Nagy Zs. (Varga Gy., 69.) - Tallo (Büki, 87.) összeállításban játszottak, miután a keret több játékosa is pozitív COVID-tesztet produkált.

Házi góllövőlista

5 gólos
Simon Krisztián

2 gólos
Antonio Perošević

Házi gólpasszlista

2 gólpassz
Nikola Mitrović
Bacsa Patrik

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Nemanja Antonov (szerb, Mouscron)
Jovan Baošić (montenegrói, FK Zeta)
Mirozlav Bjeloš    (szerb, Napredak Kruševac)
Mauro Cerqueira (portugál, Coimbra)
Lirim Kastrati (koszovói, Bologna primavera)
Georgios Koutroumpis (görög, OFI Kréta)
Nikola Mitrović (szerb, ZTE)
Stieber András (Budaörs)
Stieber Zoltán (ZTE)
Junior Tallo (elefántcsontparti, Chambly)
Petar Gigić (szerb, Partizan Beograd - kölcsönbe)

Távozott 
Balázs Benjámin (MTK Budapest)
Dženan Bureković (bosnyák, Göztepe SK)
Andreias Calcan (román, Politehnica Iași)
Jonathan Heris (belga, KAS Eupen)
Koszta Márk (ZTE)
Litauszki Róbert (Vasas)
Novothny Soma (VfL Bochum)
Obinna Nwobodo (nigériai, Göztepe SK)
Jakub Sedláček (szlovák)
Zsótér Donát (Bp. Honvéd)
Corso Moussa Traoré (guineai, Vasalund - kölcsönből vissza)

Az Újpest kerete

Kapusok
23 Banai Dávid (HUN) 1994.05.09.
1 Filip Pajović (SRB) 1993.07.30.
34 Tomori Zoltán (HUN) 1999.05.06.

Mezőnyjátékosok
21 Nemanja Antonov (SRB) 1995.05.06.
9 Bacsa Patrik (HUN) 1992.06.03.
3 Jovan Baošić (MNE) 1995.07.07.
17 Giorgi Beridze (GEO) 1997.05.12.
15 Miroslav Bjeloš (SRB) 1990.10.29.
19 Mauro Cerqueira (POR) 1992.08.20.
14 Csongvai Áron (HUN) 2000.10.31.
45 Petar Gigić (SRB) 1997.03.07.
27 Katona Mátyás (HUN) 1999.12.30.
62 Lirim Kastrati (KOS, ALB) 1999.02.02.
13 Georgios Koutroumpis (GRE) 1991.02.10.
5 Máté Zsolt (HUN) 1997.09.14.
22 Nikola Mitrović (SRB) 1987.01.02.
30 Vincent Onovo (NGR) 1995.12.10.
49 Branko Pauljević  (SRB, HUN)1989.06.12.
77 Antonio Perošević (CRO) 1992.03.06.
24 Rácz Barnabás (HUN) 1996.04.26.
4 Kire Ristevski (MKD) 1990.10.22,
8 Stieber András (HUN) 1991.10.08.
10 Stieber Zoltán (HUN) 1988.10.16.
7 Simon Krisztián (HUN) 1991.06.10.
55 Szakály Péter (HUN) 1986.08.17.
11 Junior Tallo (CIV) 1992.12.21.

A vezetőedző

A csapat vezetőedzője a 46 éves szerb Predrag Rogan. Edzői karrierjét hazájában kezdte, a Rad Beograd, az FK Palić, az FK Zemun és a Mačva Šabac vezetőedzői posztja után Nebojša Vikgnjević munkáját segítette Újpesten. Ez követően hazatért a bácskatopolyai kispadra, és a szabadkai Spartak edzéseit is vezette. Az Újpest irányítását az előző bajnokság hajrájában vette át.

Ismerősök a másik oldalon

A diósgyőri nevelésű Bacsa Patrik a 199 NB I.-es és 8 NB II.-es mérkőzésen viselte a DVTK mezét. A Magyar Kupa döntőjében az ő góljával egyenlített a DVTK, és tagja volt a Ligakupa-győztes csapatnak. Az Európa Liga selejtezőjében 6 meccsen két gólt szerzett.