Beharangozó 2020. november 28., szombat

Több helyzet és hatékonyabb helyzetkihasználás

A Mezőkövesd elleni mérkőzés előtt Feczkó Tamás kifejtette, hogy több helyzet kialakítását, és hatékonyabb helyzetkihasználást vár el a csapattól a győzelem érdekében.

Több helyzet és hatékonyabb helyzetkihasználás


Az OTP Bank Liga első fordulójában diósgyőri siker született a Kuttor Attila által vezetett Mezőkövesd ellen. A kék-sárga klub a 10. fordulót követően edzőt cserélt. Nagyon más lesz ez a Mezőkövesd, mint az a csapat, amelyiket augusztusban legyőzött? - kérdeztük Feczkó Tamást.

- Biztosan, hiszen mindkét kolléga más stílust képvisel, mindkettő csapatának más az erőssége - válaszolt. - A Pintér Attila csapataira jellemző stílusjegyeket már az első mezőkövesdi mérkőzésén fel lehetett fedezni. A stabil védekezésük alapja a középső zónában bemutatott agresszív játék, valamint a mérkőzés több periódusában is sikeresen támadták le az ellenfelet, aminek köszönhetően az MTK alig tudott helyzetet kialakítani. Alaposan kielemeztük az ellenfelet, azonban jelen pillanatban számunkra a saját játékunk a legfontosabb, a saját elképzeléseinket kell tökéletesen megvalósítani a győzelem érdekében.

Az Újpest elleni találkozó elmaradt, de a legutóbbi két lejátszott mérkőzésen nem tudta bevenni az ellenfél kapuját a DVTK, pedig a futball örök igazsága, hogy gól nélkül nem lehet nyerni.

- A bajnokság első 7 mérkőzésén rendre betaláltunk az ellenfél kapujába, ezért különösen fájó, hogy legutóbb kétszer is gólképtelenek maradtunk - mondta a vezetőedző. - A helyzeteink akkor is megvoltak, de vagy mi hoztunk rossz döntést, vagy a kapufa segítette ki az ellenfelet. A Mezőkövesd ellen még több helyzetet kell kialakítani, ugyanakkor ezúttal sokkal jobban kell sáfárkodni a helyzetekkel. Ennek érdekében sokkal jobban kell koncentrálni a kapu előtt, mint korábban. 

A sérültek közül Hysen Memolla és Vági András már pályára lépett Székesfehérvárott, Polgár Kristóf, Rui Pedro és Molnár Gábor viszont hiányzott. Mi a helyzet velük?

- A sérültek és betegek sorra térnek vissza, és már bekapcsolódtak az edzésbe, egyedül Molnár Gábor jelent kivételt, akire most vasárnap sem számíthatok - osztotta meg Feczkó Tamás.

A találkozót zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, kérjük szurkolóinkat, senki ne induljon útnak!