Összefoglaló 2023. szeptember 1., péntek

DVTK HUN-Therm - ELTE BEAC 97-55

Megnyerte első felkészülési mérkőzését a DVTK HUN-Therm, miután magabiztos játékkal 97-55 arányban legyőzte az E.ON ELTE BEAC együttesét. Völgyi Péter sokat forgatta a csapatát, így a fiatalabb játékosok is sok időt tölthettek a pályán. A pályára lépők közül minden diósgyőri játékos szerzett pontot.

DVTK HUN-Therm - ELTE BEAC 97-55


Lelik Réka hárompontosa vezette fel a mérkőzést, Tóth Franka válaszolt gyorsan egy kétpontossal. Milica Jovanović ragadta magához a kezdeményezést, rövid idő alatt egymaga 10 pontot is szerzett, 13-2-es állásnál már kétszámjegyű különbség volt a felek között. Lelik asszisztját Darcee Garbin váltotta pontra, válaszul Tóth Franka két büntetőjéből csak a második ment jó helyre. (18-5) A nagyobb előny tudatában több cserét is eszközölt Völgyi Péter, Tenyér Zsófia, Toman Petra és Aho Tyra is pályára lépett, utóbbi kettő rögtön pontokat szerezve szállt be a mérkőzésbe. Garbint nem tudták feltartóztatni a BEAC játékosai a festékben, zsinórban több alkalommal is büntetőből volt eredményes az ausztrál játékos, ekkor már 20 pontra lépett el a DVTK HUN-Therm. Az első negyed záró momentumaként a BEAC végül egy dudaszós triplával átlépte a 10 szerzett egységet, 33-12-t mutatott az eredményjelző.

A folytatásra határozottabban érkeztek meg a fővárosiak, 38-19-nél benéztek 20 pont alá is, Völgyi Péter gyorsan időt is kért. Jót tett a diósgyőrieknek az eligazítás, a Jovanović-Garbin kettős pedig továbbra is ihletett formában játszott. A BEAC leginkább csak futott az eredmény után, Angyal Barbara és Tóth Franka tartották szinten a fővárosiakat. A második negyedben Lelik Réka és Darcee Garbin is átlépte a 10 szerzett pontott, Aho Nina pedig labdaszerzés után volt eredményes. A húszpontos különbség állandósult a játékrész során, félidőre 55-33-al mentek a csapatok.

A harmadik negyedet a Diósgyőr kezdte nagy lendülettel, Garbin ismét büntetőből volt eredményes, Jovanović pedig bevágott egy nagy triplát, ezzel már a 30 pontot is átlépte a differencia. Tóth Franka négy ponttal hozta közelebb a BEAC-ot, a piros-fehéreknél pedig a fiatalok léptek előre: Vég-Dudás Anna, Tenyér Zsófia és Toman Petra pontjaival már 80 pontnál járt Völgyi Péter együttese. A negyedet ugyanakkor megint a fővárosiak tudták ponttal lezárni, 80-43 állt az eredményjelzőn fél órányi játékot követően.

A negyedik játékrész elején Aho Tyra állt bele egy szép távoli dobásba, kialakítva a 40 pontos különbséget a felek között. Darcee Garbin átlépte a 20 szerzett pontot, továbbra is biztos kézzel értékesítve a megítélt büntetőket. Oláh Fruzsina egy szép betörés után iratkozott fel a lőlapra, ezzel pedig minden pályára lépő diósgyőri játékos pontot is szerzett. A mérkőzés végeredményét a BEAC alakította ki egy kétpontos akcióval, első edzőmérkőzésén 97-55 arányban diadalmaskodott a DVTK HUN-Therm.

Felkészülési mérkőzés, Szaniszló Sándor Emléktorna

DVTK HUN-Therm - E.ON ELTE BEAC 97-55 (33-12, 22-22, 25-9, 17-12)

Miskolc, DVTK Aréna, zártkapus mérkőzés. Játékvezetők: Földházi Tamás, Lengyel Ádám, dr. Mészáros Balázs
DVTK: Aho N. 4, Kányási 3/3, Lelik 14/6, Jovanović 20/9, Garbin 24/3. Csere: Aho T. 7/3, Fárbás 2, Tenyér 7, Vég-Dudás 7, Toman 7/3, Oláh 2, Grigalauskyte -. Vezetőedző: Völgyi Péter.
BEAC: Angyal 15, Katona -, Orosz 4, Milkovics 8/6, Tóth F. 14. Csere: Vita -, Zsámár 8/3, Gábor 6, Séllei -, Jármay -, Juhász -.

Mérkőzés utáni értékelések

Völgyi Péter: Szeretném mégegyszer megköszönni a BEAC csapatának, hogy a közreműködésüknek hála mégis lehetett női mérkőzés az idei Szaniszló Sándor Emléktornán. Úgy gondolom, mindkét fél számára hasznos volt a mai találkozó, sikerült egy jó felkészülési mérkőzést játszanunk ma, amire lehet építeni a tovébbiakban is.

Mészárosné Kovács Andrea: Két elfogadható és két nehezen értékelhető negyedet produkáltunk ma, ennek nem örülök. Nyilván még nincs teljesen kész a csapatunk, nem is áll egy szinten a két együttes, de mentálisan sokkal határozottabbnak kell lennünk ennél, hogy legyen esélyünk a nálunk jobb csapatokkal szemben is. Ez volt a második felkészülési mérkőzésünk, láttam azért bíztató dolgokat, amikre lehet építeni a továbbiakban, közben pedig dolgozunk azon is, hogy a hibákat kijavítsuk.