Beharangozó 2023. október 26., csütörtök

A 39. élvonalbeli Fehérvár - DVTK mérkőzés következik

A 2010-es évek eleje óta háromszor sikerült győzni a fehérvári klub vendégeként, valamint háromszor pontot szerzett a DVTK Székesfehérvárott. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 39. élvonalbeli Fehérvár - DVTK mérkőzés következik


Egymás ellen

Az első mérkőzésünket 1968. március 10-én játszottuk Székesfehérváron. Teleki Gyula edző a Tamás Gyula - Kovács Pál, Gál Béla, Kiss László, Hajas Imre, Szucsányi András, Ruttkay Zoltán, Horváth András, Szurgent Lajos, Sikora Ferenc, Vass László összeállítású csapatot küldte pályára, de a miskolci fiúk nem bírtak a lelkes újonccal és 1-0-s vereséget szenvedtünk.

A következő találkozónkat 1970. május 11-én azonban már megnyertük. Veréb György - Kolláth Béla, Gál Béla, Salamon József, Sáfrány István, Mathesz Imre, Hajas Imre, Udvarev Péter, Csuhány Károly, Földesi Károly, Vass László összeállításban állt fel a Tátrai Sándor edzette Diósgyőr. Az 1-0-s sikert jelentő találatot Földesi Károly szerezte.

Egy hosszú, sikeretelen sorozat tört meg, 1997. november 22-én, amikor Kiser László a 82. percben 22 méterről lőtt góljával nyert az akkoriban DFC néven szereplő csapat. A Tornyi Barnabás a Rácz Róbert - Téger István - Varga Sándor, Nagy Sándor (Volár András, 75.), Kovács Tibor - Farkas János (Turóczi Mihály, 75.), Kiser László, Relu Buliga, Kákóczki István - Domokos Béla, Kulcsár Sándor (Búzás Attila, 80.) összetételben küldte pályára küldött csapatát. 

Szinte pontosan egy évvel később, 1998. november 7-én. A Diósgyőr nagy őszi hadjáratának egyik állomásán Tornyi Barnabás legénysége a Nota Gyula - Téger István, Mićo Smiljanić, Kuttor Attila, Kovács Tibor - Turóczi Mihály, Kiser László (Földvári Tibor, 56.), Buzás Attila (Varga Endre, 90.), Babos Ádám - Kulcsár Sándor (Szabados Attila, 82.), Egressy Gábor összeállításban egy fordulatos, remek mérkőzésen győzte le a hazai csapatot. A diósgyőri gólokett Egressy Gábor (2) és Mićo Smiljanić szerezték.

Ezt követően hosszú ideig nemhogy győzelemnek, még pontnak sem örülhettünk Székesfehérváron.

Minden sorozat véget ér egyszer. Ez például akkor, amikor 2012. szeptember 15-én Sisa Tibor Ribánszki László - Vági András, Igor Gal, Savo Raković (Nagy Tamás, 80.), Gohér Gergő - Takács Péter, Elek Ákos (Mohamadou Abdouraman, 77.) - Gosztonyi András (l'Imam Seydi, 62.), Fernando Fernandez, Bacsa Patrik - Tisza Tibor összeállítású csapata 0-0-s döntetlent játszott.

A 2013/2014-es bajnokiság végén az eltiltott Szivics Tomiszlávot a kispadon helyettesítő Bene Ferenc az Ivan Radoš - Eperjesi Gábor, Vadász Viktor, Mohamadou Abdouraman, Gohér Gergő - Elek Ákos, Egerszegi Tamás - Augusto Batioja (Bacsa Patrik, 46.), Gosztonyi András, Barczi Dávid (Miroslav Grumić, 73.) - Futács Márkó (Szabó I Balázs, 80.) összetételben küldte pályára a DVTK-t. Futács Márkó góljával sikerült megszerezni a vezetést, de Nikolics Nemanja egyenlített, így 1-1 lett a végeredmény.

Az OTP Bank Liga 2016/2017-es idényének nyitányán Felcsúton korán hátrányba került a DVTK, de Bognár István két góljával sikerült fordítani, majd mindhárom pontot elhozni. Horváth Ferenc vezetőedző az Antal Botond - Lázár Pál, Lipták Zoltán, Tamás Márk, Nemes Milán - Oláh Bálint, Elek Ákos - Ternován Patrik (Murtaz Dausvili, 46.), Bognár István, Nikházi Márk (Bacsa Patrik, 62.) - Ugrai Roland (Dražen Okuka, 73.) csapatot küldte pályára.

2019 februárjának elején is hamar hátrányba került a Bukrán Erik - Dušan Brković, Dejan Karan, Tamás Márk - Serhii Shestakov, Szabó Bence (Florent Hasani, 85.), Tomislav Mazalović, Márkvárt Dávid, Martin Juhar - Vernes Richárd (Tajti Mátyás, 69.), Branko Mihajlović (Bacsa Patrik, 80.) összeállítású DVTK, de Branko Mihajlović és Dejan Karan góljával még az első félidőben sikerült fordítani. A második játékrészben hatalmas küzdelemben Fernando Fernández csapata megőrizte az előnyt, mert újabb gól nem esett, a hazaiak büntetőt, a vendégek ziccert hibáztak. 

Az OTP Bank Liga 2019/2020 évi évi kiírásának 25. fordulójában zárt kapuk mögött játszott 1-1-es döntetlent a Branislav Danilović - Serhii Shestakov, Polgár Kristóf, Dušan Brković, Vági András - Márkvárt Dávid, Iszlai Bence - Florent Hasani, Rui Pedro (Molnár Gábor, 64.), Kiss Tamás - Mirko Ivanovski (Haris Tabaković, 75.) összeállítású DVTK Székesfehérvárott. Az első félidőben Branislav Danillović több hatalmas bravúrt is bemutatott, de diósgyőri helyzeteket is láthatattak a televízió nézők, gólt azonban nem. A második félidőben létszámelőnybe került Feczkó Tamás csapata, a vezetést mégis a hazaiak szerezték meg. Azonban mégsem szakadt meg a DVTK idegenbeli veretlenségi szériája, mert közvetlenül a lefújás előtt Haris Tabaković egyenlített. A találkozó után a diósgyőri játékosok és a stáb kimentek az üres vendégszektorhoz, hogy ezzel a gesztussal köszönjék meg a szurkolóknak a támogatást, amely ma csak távolból jöhetett.

Legutóbb a csereként beálló Gheorghe Grozav mesterhármasával győzött a DVTK Székesfehérvárott a 2020/2021-es bajnokság 22. fordulójában. A szintén zárt kapuk mögött játszott találkozün korán hátrányba került a Diósgyőr, ezt követően azonban átvette a játék irányítását, helyzeteket dolgozott ki, amit ekkor még nem sikerült értékesíteni. A második játékrészben fordult a kocka, a DVTK szerezte a gólokat, a kiválóan működő Stefan Dražić, Alen Grgić, Gheorghe Grozav játékkapcsolatnak köszönhetően. A lefújás előtt pedig a szerb és a román támadó már Alen Grgić nélkül is megoldotta, és győztesen tér haza a csapat.

MOL Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 1-3 (1-0)

Fehérvár: Kovács Dániel - Loïc Nego, Visar Musliu, Stopira, Fiola Attila, Hangya Szilveszter - Dárdai Pál (Adrian Rus, 67.), Rúben Pinto (Szabó Levente, 83.), Lyes Houri, Ivan Petryak - Budu Zivzivadze (Nikolics Nemanja, 67.). Megbízott vezetőedző: Szalai Tamás.
DVTK: Marko Malenica - Goran Milović, Hegedűs János, Vinko Soldo - Alen Grgić, Márkvárt Dávid, Augusto Max (Grozav, 55.), Luka Marin - Odise Roshi (Stefan Dražić, 55.), David Vaněček (Diego Živulić, 68.), Asmir Suljić (Mirko Ivanovski, 76.). Vezetőedző: Zoran Zekić.

Gólszerző: Stopira (1-0) a 9., Gheorghe Grozav (1-1) a 60., Gheorghe Grozav (1-2) a 61., Gheorghe Grozav (1-3) a 89. percben.

Az eddig lejátszott élvonalbeli Fehérvár - DVTK mérkőzések

  1. 1968
    1968.03.10. Videoton - DVTK 1-0
  2. 1970
    1970.05.10. Videoton - DVTK 0-1 G.: Földesi Károly
  3. 1970/1971
    1971.06.13. Videoton - DVTK 2-0
  4. 1971/1972 
    1971.10.17. Videoton - DVTK 2-0
  5. 1972/1973
    1972.11.01. Videoton - DVTK 3-1 G.: Kiss József
  6. 1974/1975
    1974.09.04. Videoton - DVTK 0-0
  7. 1975/1976
    1975.11.22. Videoton - DVTK 2-0
  8. 1976/1977
    1977.04.23. Videoton - DVTK 1-2 G.: Fekete László, Görgei János
  9. 1977/1978 
    1978.03.01. Videoton - DVTK 0-2 G.: Borostyán Mihály (2)
  10. 1978/1979
    1978.10.04. Videoton - DVTK 0-0
  11. 1979/1980
    1979.10.06. Videoton - DVTK 3-1 G.: Oláh Ferenc
  12. 1980/1981
    1981.05.23. Videoton - DVTK 5-0
  13. 1981/1982
    1982.04.07. Videoton - DVTK 3-0
  14. 1982/1983
    1983.05.08. Videoton - DVTK 1-1 G.: Teodoru Borisz
  15. 1983/1984
    1983.10.29. Videoton - DVTK 2-1 G.: László István
  16. 1991/1992 
    1991.10.19. Videoton - DVTK 3-0
  17. 1992/1993
    1992.09.12. Videoton - DVTK 3-0
  18. 1997/1998
    1997.11.22. Videoton - DVTK 0-1 G.: Kiser László
  19. 1998/1999
    1998.11.07. Videoton - DVTK 2-3 G.: Egressy Gábor (2), Mićo Smiljanić
  20. 2004/2005
    2004.10.16. Videoton - DVTK 3-0
  21. 2005/2006
    2006.03.03. FC Fehérvár - DVTK 5-0
  22. 2006/2007
    2006.11.03. FC Fehérvár - DVTK 2-0
  23. 2007/2008
    2008.05.10. FC Fehérvár - DVTK 3-1 G.: Pintér Zoltán
  24. 2008/2009
    2009.04.25. FC Fehérvár - DVTK 2-1 G.: Homma Kazuo
  25. 2009/2010
    2009.08.01. Videoton - DVTK 3-2 G.: Lippai Ákos, Horváth Gábor
  26. 2011/2012
    2011.08.06. Videoton - DVTK 2-0
  27. 2012/2013
    2012.09.15. Videoton - DVTK 0-0
  28. 2013/2014
    2014.06.01. Videoton - DVTK 1-1 G.: Futács Márkó
  29. 2014/2015
    2014.09.28. Videoton - DVTK 2-1 G.: Miroslav Grumić
  30. 2015/2016 (2. kör)
    2015.10.31. Videoton - DVTK 2-1 G.: Miroslav Grumić
  31. 2016/2017 (Felcsút, 1. kör)
    2016.07.17. Videoton - DVTK 1-2 G.: Bognár István (2)
  32. 2016/2017 (Felcsút, 3. kör)
    2017.03.11. Videoton - DVTK 2-0
  33. 2017/2018 (Felcsút, 2. kör)
    2018.03.10. Videoton - DVTK 4-1 G.: Óvári Zsolt
  34. 2018/2019 (2. kör)
    2019.02.09. MOL Vidi FC - DVTK 1-2 G.: Branko Mihajlović, Dejan Karan
  35. 2019/2020 (1. kör)
    2019.08.17. MOL Fehérvár FC - DVTK 5-1 G.: Prosser Dániel
  36. 2019/2020 (3. kör)
    2020.03.14. MOL Fehérvár - DVTK 1-1 G.: Haris Tabaković
  37. 2020/2021 (1. kör)
    2020.11.22. MOL Fehérvár - DVTK 3-0
  38. 2020/2021 (3. kör)
    2021.02.20. MOL Fehérvár - DVTK 1-3 G.: Gheorghe Grozav (3)

Idegenbeli mérlegünk: 38 mérkőzés, 8 győzelem, 6 döntetlen, 24 vereség, 30 rúgott gól és 76 kapott gól

Az eddig lejátszott másodosztályú Fehérvár - DVTK mérkőzések

  1. 1965
    1965.06.13. Székesfehérvári VT Vasas - DVTK 2:0

MOL Fehérvár FC

  • Alapítva: 1941
  • Bemutatkozás az NB I.-ben: 1968
  • Legjobb eredmény: bajnok 3 alkalommal (2010/2011, 2014/2015, 2017/2018)
  • Élvonalban töltött évek: 55
  • Folyamatosan az élvonalban: 2000-től

Következő ellenfelünk elődjét 1941-ben alapították Székesfehérvári Vadásztölténygyár SK néven, majd 1950. március 10-én újjáalapították a klubot, Vadásztölténygyári Vasas elnevezéssel. Az 1957/1958-as szezonban szerepelt először az NB II.-ben, míg az élvonalba tíz évvel később 1967-ben jutott fel, 1968-ban pedig átkeresztelték az egyesületet Videoton SC névre. Az elmúlt évtizedek során több névváltozatot használtak (Videoton-Waltham, Parmalat FC, Fehérvári Parmalat '96 FC, Videoton FC Fehérvár, FC Fehérvár, Videoton FC, MOL Vidi FC, MOL Fehérvár FC), a névadó szponzor távozását követően Fehérvár FC néven szerepelnek.

A fehérvári klub háromszor nyert bajnokságot (2010/2011, 2014/2015, 2017/2018) és egyszer Magyar Kupát (2005/2006), kétszer Szuperkupát (2011, 2012), háromszor Ligakupát (2007/2008, 2008/2009, 2011/2012), de legnagyobb sikere az 1985-ben megszerzett UEFA-kupa ezüstérem volt. A Real Madrid ellen vívott kétmérkőzéses finálé óta magyar klubcsapat nem játszott nemzetközi kupa döntőjében.

A legutóbbi idény elején még az EKL-ben a csoportkörbe jutásért játszottak (az 1. FC Köln ellen alulmaradtak), majd a bajnokságban az utolsó fordulóig a kiesés ellen küzdöttek - végül sikerrel. Legjobb gólszerzőjük a 13 találatig jutó Kenan Kodro volt.

OTP Bank Liga 2023/2024

Összestett tabella (Teljes tabella)
5. Diósgyőri VTK 10 5 1 4 18-13 5 16
8. Fehérvár FC 10 3 2 5 18-19 -1 11

Hazai tabella (Teljes tabella)
5. Fehérvár FC 5 3 1 1 14-9 5 10
6. Diósgyőri VTK 6 3 1 2 10-6 4 10

Idegenbeli tabella (Teljes tabella)
4. Diósgyőri VTK 4 2 0 2 8-7 1 6
11. Fehérvár FC 5 0 1 4 4-10 -6 1

Formatabella

Utolsó 5 mérkőzés (Teljes tabella)
5. Fehérvár FC 5 2 1 2 10-9 1 7
6. Diósgyőri VTK 5 2 0 3 8-8 0 6

Eredmények

  1. forduló: Újpest - Fehérvár 2-1
  2. forduló: Fehérvár - FTC 3-5
  3. forduló: KTE - Fehérvár 1-0
  4. forduló: PAFC - Fehérvár 2-2
  5. forduló: Fehérvár - Mezőkövesd 2-0
  6. forduló: Paks - Fehérvár 2-0
  7. forduló: Fehérvár - ZTE 3-3
  8. forduló: Fehérvár - Kisvárda 3-1
  9. forduló: Fehérvár - MTK 3-0
  10. forduló: DVSC - Fehérvár 3-1
  11. forduló: Fehérvár - DVTK (2023.10. 28.)

A legutóbbi bajnoki mérkőzésen a Tóth Balázs - Bese Barnabás (Lirim Kastrati, 67.), Csongvai Áron, Nikola Serafimov, Gergényi Bence - Deybi Flores, Katona Mátyás (Tobias Christensen, 78.), Kalmár Zsolt, Schön Szabolcs - Szabó Levente (Mamoudou Karamoko, 80.), Kenan Kodro. Vezetőedző: Bartosz Grzelak. összeállításban játszottak.

Házi góllövőlista

4 gólos
Kenan Kodro

3 gólos
Kalmár Zsolt
Katona Mátyás
Szabó Levente

2 gólos
Lirim Kastrati

1 gólos
Deybi Flores
Mamoudou Karamoko
Nikola Serafimov

Sárga lapok

4 sárga lap
Nikola Serafimov

Piros lapok

1 piros lap
Fiola Attila (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Franck Bambock (francia, Grenoble Foot)
Berki Marcell (Red Bull Salzburg)
Gergényi Bence (ZTE)
Kalmár Zsolt (DAC 1904)
Mamoudou Karamoko (francia, FC Köbenhavn, kölcsönbe)
Spandler Csaba (PAFC)
Tóth Balázs (PAFC, kölcsönbe)

Távozott
Alef (brazil, Sao Bernardo FC)
Claudiu Bumba (román-magyar, ETO)
Babos Bence (Ajka, kölcsönbe)
Dala Martin (Nyíregyháza, kölcsönbe)
ifj. Dárdai Pál (magyar-német, Hertha BSC)
Marcel Heister (német-horvát, Ludogorets Razgrad)
Lyes Houri (francia, Universitatea Craiova)
Kojnok Zsolt (Mezőkövesd)
Jevhen Makarenko (ukrán, Ordabaszi FK)
Loïc Nego (francia-magyar, Le Havre AC)
Peter Pokorny (szlovák, Real Sociedad, kölcsönből vissza)
Artem Shabanov (ukrán, FK Polissya Zhyitomir)
Stopira (zöld-foki-szigeteki-magyar)
Zeke Márió (KTE)

A Fehérvár kerete

Kapusok
51 Gergely Roland (HUN, ROU) 2005.04.06.
41 Kovács Dániel (HUN) 1994.01.16.
42 Rockov, Emil (SRB, HUN) 1995.01.27.
22 Tóth Balázs (HUN)  1997.09.04.

Mezőnyjátékosok
6 Bambock, Franck (FRA, CAM) 1995.04.07.
9 Berki Marcell (HUN) 2004.06.14.
33 Bese Barnabás (HUN) 1994.05.06.
20 Christensen, Tobias (NOR) 2000.05.11.
14 Csongvai Áron (HUN) 2000.10.31.
5 Fiola Attila (HUN) 1990.02.17.
12 Flores, Deybi (HON) 1996.06.16.
44 Gergényi Bence (HUN) 1998.03.16.
65 Hangya Szilveszter (HUN) 1994.01.02.
13 Kalmár Zsolt (HUN) 1995.06.09.
70 Karamoko, Mamoudou (FRA, CIV) 1999.06.08.
10 Kastrati, Lirim (KOS, ALB) 1999.01.16.
77 Katona Mátyás (HUN) 1999.12.30.
19 Kodro, Kenan (BIH, ESP) 1993.08.19.
18 Kovács Bence (HUN, SVK) 2004.01.14.
3 Larsen, Kasper (DEN) 1993.01.25.
82 Menyhárt Zsombor (HUN) 2004.06.24.
99 Pető Milán (HUN) 2005.01.25.
21 Pinto, Rúben (POR) 1992.04.24.
7 Schön Szabolcs (HUN) 2000.09.27.
31 Serafimov, Nikola (MKD) 1999.08.11.
4 Spandler Csaba (HUN) 1996.03.07.
27 Szabó Levente (HUN) 1999.06.06.

A vezetőedző

A 44 éves vezetőedző, Bartosz Grzelak Lengyelországban született, de Svádországban nőtt fel. Kevéssé jelentős labdarúgó pályafutása befejezése után alacsonyabb osztályban kezdett edzősködni, majd az svéd U21-es válogatott mellett dolgozott asszisztens edzőként. Az AIK Solna csapatával immár vezetőedzőként nyert ezüstérmet 2021-ben, és 2023. márciusában vette át a Fehérvár irányítását.

Ismerősök a másik oldalon

Az egyik székesfehérvári fizioterapeuta, Kátai Roland 2019 és 2021 között a DVTK Labdarúgó Sportakadémián dolgozott. 

A helyszín

Sóstói Stadion
8000 Székesfehérvár, Csíkvári út 10.