Beharangozó 2020. december 10., csütörtök

A 48. MTK - DVTK következik

Az első körben a DVTK döntetlent játszott hazai pályán az MTK ellen. Az idegenbeli mérkőzés előtt bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 48. MTK - DVTK következik

 

Egymás ellen

A DVTK először 1951. április 4-én látogatott az akkor Bp. Bástya néven szereplő fővárosi együtteshez az élvonalban. Tomecskó József vezetőedző a Károlyi - Palicskó, Kakuszi, Futó, Török, Krucsai, (Pesti), Nagy, Csorba, Németh, Pribelszky, Vékony összeállítású együttest küldte pályára. A bajnokcsapat otthonában egy gólzáporos mérkőzésen 5-2-es vereséget szenvedtünk. Mindkét gólunkat Csorba János szerezte.

Ezzel együtt 23 idegenbeli mérkőzés telt el úgy, hogy nem sikerült két vállra fektetnünk a kék-fehéreket. Pontot és gólt is csak ritkán szereztünk ellenük.

A 24. mérkőzésünkön aztán megtört a jég. Az első győzelmünket "természetesen" a Diósgyőri Aranycsapat szerezte. Az 1979/1980-as idényben 4-1 arányban diadalmaskodtunk a Hungária körúton. Góljainkat Salamon József, Szlifka Miklós és Fükő Sándor szerezte, míg Varga a saját kapujába talált be. A DVTK-t Szabó Géza így állította fel: Veréb - Szántó, Salamon, Kádár, Kutasi, Oláh, Fükő (Szlifka), Tatár, Görgei, Szalai (Teodoru I), Borostyán.

Ezután is több mint 10 évnek kellett eltelnie, hogy újra győzelemnek örülhessünk. Az 1991/1992-es szezonban Tornyi Barnabás vezetőedző a Knotz - Bém, Csizi, Leskó, Nagy (Parhomenko), Molnár, Petcu, Farkas, Kiser, Szvisztun, Vitelki (Váczi) csapatot küldte pályára, Molnár István és Szergej Szvisztun góljára csak egy válasz érkezett., így 2-1-es sikert könyvelhettünk el.

A következő sikerre nem kellett ilyen sokat várni. 1997. szeptember 3-án ugyan játékosainknak nem sikerült gólt elérnie, mégis győztesen hagyhatta el Tornyi Barnabás Rácz - Téger (Volár a 46.) - Farkas J., Farkas A., Kovács T. - Ternován, Kiser, Buliga, Kákóczki - Domokos (Buzás a 74.), Kulcsár (Jakab a 46.) összetételű csapata a játékteret. Történt ugyanis, hogy a 22. percben Kiser László lábáról felperdült a labda az ellenfél tizenhatosánál, és azt a menteni igyekvő Lőrincz Emil a saját kapujába fejelte. Ezzel a találattal 1-0-ra vertük a válogatottakkal felálló Garami-legénységet.

Ezt követően egy három döntetlenből és hét vereségből álló negatív széria következett.

A 2013/2014-es idényben december 7-én fogadta az MTK a DVTK-t. Szivics Tomiszláv Rajić - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Nikházi, Abdouraman (Gosztonyi, 75.), Kostić, Barczi - Futács (Batioja, 75.), Bacsa összeállítású csapata Bacsa Patrik és Nikházi Márk találatával kétgólos hátrányból egyenlített.

A 2014/2015-ös bajnokságban győzött újra a DVTK az MTK ideiglenes kispesti otthonában. Szivics Tomiszláv az Antal - Okuka, Szalai V., Kádár, Husić - Egerszegi, Elek - Marjanović (Jenner, 78.), Gosztonyi (Bacsa, 58.), Takács T. (Grumić, 68.) - Griffiths csapatnak szavazott bizalmat és Georges Griffiths két góljával sikerült elhozni a három pontot.

A 2016/2017-es idény hajrájában mindkét csapat a kiesés ellen küzdött. Az utolsó előtti fordulóban játszott találkozó sem gólt, sem döntést nem hozott, így a zárómeccsen aratott győzelmével a DVTK a maga javára döntötte el a bennmardás kérdését.

MTK Budapest - Diósgyőri VTK 0-0

MTK: Petković - Baki, Vass Á., Poór, Vadnai - Korozmán (Gera D., 71.), Katona M. (Hrepka, 84.) - Okuka, Kanta J., Myke - Torghelle. Vezetőedző: Tamási Zsolt.
DVTK: Antal - Eperjesi, Mevoungou, Karan, Tamás - Vela, Busai, Novothny, Nono (Ugrai, 55.) - Makrai, Szarka (Daushvili a 80.). Vezetőedző: Bódog Tamás.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában az első körben döntetlent játszott a két csapat Diósgyőrben. A DVTK Molnár Gábor látványos góljával szerzett vezetést a DVTK az MTK ellen, majd sérülés miatt Hysen Memolla és Márkvárt Dávid is elhagyta a pályát. A második játékrészben a vendégek egyenlítetttek, de a hajrában a DVTK megszerezhette volna a győzelmet, azonban Berke játékvezető nem látta a Rui Pedro elleni szabálytalanságot a büntetőterületen belül.

Diósgyőri VTK - MTK Budapest 1-1 (1-0)

DVTK: Antal - Shestakov, Polgár, Hegedűs J., Memolla (Vági, 35.) - Márkvárt (Szűcs K., 39.), Iszlai - Hasani, Molnár G. (Rui Pedro, 68.), Grozav - Dražić. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
MTK: Mijatović - Balázs B. (Palincsár, 65.), Baki, Nagy Zs., Herrera (Bíró B., 71.) - Katona M., Cseke, Mezei Sz. - Gera D. (Prosser, 82.), Ramos, Schön. Vezetőedző: MIchael Boris.

Gólszerző: Molnár G. (1-0) a 29., Schön (1-1) az 55. percben.

Az MTK - DVTK mérkőzések az NB I.-ben

  1. 1951
    MTK - DVTK 5-2 Gólszerzőnk: Csorba (2)
  2. 1952
    MTK - DVTK 5-1 Gólszerzőnk: Csorba
  3. 1954
    MTK - DVTK 7-1 Gólszerzőnk: Peller
  4. 1955
    MTK - DVTK 1-0
  5. 1957/1958
    MTK - DVTK 2-0
  6. 1958/1959
    MTK - DVTK 3-2 Gólszerzőnk: Kovács István, Kovács Imre (öngól)
  7. 1959/1960
    MTK - DVTK 1-0
  8. 1960/1961
    MTK - DVTK 4-2 Gólszerzőnk: Csányi, Iván
  9. 1963
    MTK - DVTK 0-0
  10. 1964
    MTK - DVTK 2-0
  11. 1966
    MTK - DVTK 1-0
  12. 1967
    MTK - DVTK 2-0
  13. 1968
    MTK - DVTK 4-2 Gólszerzőnk: Horváth A., Sikora
  14. 1969
    MTK - DVTK 1-1 Gólszerzőnk: Horváth A.
  15. 1970
    MTK - DVTK 3-1 Gólszerzőnk: Fekete
  16. 1970/1971
    MTK - DVTK 4-1 Gólszerzőnk: Horváth A.
  17. 1971/1972
    MTK - DVTK 0-0
  18. 1972/1973
    MTK - DVTK 1-1 Gólszerzőnk: Váradi
  19. 1974/1975
    MTK - DVTK 4-1 Gólszerzőnk: Görgei
  20. 1975/1976
    MTK - DVTK 4-0
  21. 1976/1977
    MTK - DVTK 1-0
  22. 1977/1978
    MTK - DVTK 3-0
  23. 1978/1979
    MTK - DVTK 1-0
  24. 1979/1980
    MTK - DVTK 1-4 Gólszerzőink: Salamon, Fükő, Szlifka, Varga (öngól)
  25. 1980/1981
    MTK - DVTK 0-0
  26. 1982/1983
    MTK - DVTK 1-1 Gólszerzőnk: Oláh F.
  27. 1983/1984
    MTK - DVTK 3-1 Gólszerzőnk: Borostyán
  28. 1991/1992
    MTK - DVTK 1-2 Gólszerzőink: Molnár I., Szvisztun
  29. 1992/1993
    MTK - DVTK 3-0
  30. 1997/1998
    MTK - DFC  0-1 Gólszerzőnk: Lőrincz E. (öngól)
  31. 1998/1999
    MTK - DFC 4-0
  32. 1999/2000
    MTK - DFC 3-1 Gólszerzőnk: Takács Gy.
  33. 2004/2005
    MTK - DVTK 0-0
  34. 2005/2006
    MTK - DVTK 4-0
  35. 2006/2007
    MTK - DVTK 4-2 Gólszerzőnk: Simon A., Binder
  36. 2007/2008
    MTK - DVTK 1-1 Gólszerzőnk: Homma
  37. 2008/2009
    MTK - DVTK 2-0
  38. 2009/2010
    MTK - DVTK 4-0
  39. 2012/2013
    MTK - DVTK 2-0
  40. 2013/2014
    MTK - DVTK 2-2 Gólszerzőink: Bacsa, Nikházi
  41. 2014/2015 (Kispest)
    MTK - DVTK 0-2 Gólszerzőnk: Griffiths (2)
  42. 2015/2016 (1. kör, Angyalföld)
    MTK - DVTK 5-0 
  43. 2015/2016 (3. kör, Dunaújváros)
    MTK - DVTK 0-0
  44. 2016/2017 (1. kör, Dunaújváros)
    MTK - DVTK 1-0
  45. 2016/2017 (3. kör)
    MTK - DVTK 0-0
  46. 2018/2019 (1. kör)
    MTK - DVTK 1-0
  47. 2018/2019 (3. kör)
    MTK - DVTK 2-1 Gólszerzőnk: Tajti M.

Idegenbeli mérlegünk:  47 mérkőzés 4 győzelem, 11 döntetlen, 32 vereség, 33 rúgott és 103 kapott gól.

MTK Budapest

Alapítva: 1888
Először az élvonalban: 1903
Legjobb bajnoki eredmény: 23-szoros bajnok 
(1904, 1908, 1914, 1917, 1918, 1919, 1920, 1921, 1922, 1923, 1924, 1925, 1929, 1936, 1937, 1951, 1953, 1958, 1987, 1997, 1999, 2003, 2008)
Élvonalban töltött évek: 108 év
Folyamatosan az élvonalban: újoncok

A Magyar Testgyakorlók Körét 1888. november 16-án alapították. Az MTK Budapest 23-szoros bajnok és 12-szeres kupagyőztes, míg a Szuperkupát kétszer hódították el. A klub színe a kék-fehér, de egy rövid időszakban - 1950 és 1956 között, amikor Bp. Bástya és Bp. Vörös Lobogó néven szerepeltek - piros-fehér is volt.

Az előző bajnokságot az NB II. első helyén zárták, így egy év szünet után ismét jogot szereztek az élvonalban való indulásra. 

OTP Bank Liga 2020/2021

6. helyezett (13 5 4 4 20-18) 19 pont (Az NB I. állása)

Hazai tabella

6. helyezett (6 2 2 2 9-9) 8 pont (Hazai tabella)

Formatabella

A legutóbbi 5 mérkőzés alapján
3. helyezett (5 3 1 1 10-5) 10 pont

A legutóbbi 10 mérkőzés alapján
5. helyezett (10 4 2 4 15-15) 14 pont

Eredmények

  1. forduló: MTK - FTC 1-1
  2. forduló: MTK - Honvéd 3-1
  3. forduló: DVTK - MTK 1-1
  4. forduló: MTK - ZTE 0-3
  5. forduló: Paks - MTK 4-0
  6. forduló: MTK - BMTE 1-2
  7. forduló: PAFC - MTK 0-3
  8. forduló: MTK - Kisvárda 1-1
  9. forduló: Újpest - MTK 0-4
  10. forduló: MTK - Fehérvár 3-1
  11. forduló: Mezőkövesd - MTK 0-1
  12. forduló: FTC - MTK 2-0
  13. forduló: Honvéd - MTK 2-2

A legutóbbi fordulóban így állt fel az MTK: Mijatović - Ikenne-King (Varju, 87.), Pintér Á., Ferreira, Barna Sz. - Kata (Biben, 77.), Cseke, Dimitrov - Prosser, Miovski, Lencse (Gera D., 70.). 

Házi góllövőlista

6 gólos
Bojan Miovski

4 gólos
Gera Dániel

2 gólos
Cseke Benjámin
Schön Szabolcs

1 gólos
Sebastian Herrera
Katona Máté
George Ikenne-King

Házi gólpasszlista

3 gólpassz
Gera Dániel
Mezei Szabolcs

2 gólpassz
Sebastian Herrera
Balázs Benjámin

Sárga lapok

5 sárga lap
Sebastian Herrera (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)

4 sárga lap
Schön Szabolcs

4 sárga lap
Nagy Zsombor
Bojan Miovski

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Balázs Benjámin (Újpest)
Barna Szabolcs (DVSC)
Srđan Dimitrov (szerb, FK Inđija)
Tiago Ferreira (portugál, Universitatea Craiova)
Horváth Olivér (PSV Eindhoven) 
Patrick Ikenne-King (nigériai, Bp. Honvéd - kölcsönből vissza)
Bojan Miovski (északmacedón, Renova)
Sebastián Herrera (kolumbiai, északmacedón, Rabotnički – Észak-Macedónia)
Milan Mijatović (montenegrói, Levszki Szófia)

Távozott
Bognár István (Paks)
Deutsch Bence (Siófok)
Fülöp Noel (Tiszakécske)
Szatmári István (Gyirmót)
Varga Bence (Szeged-Csanád GA)
Vass Patrik (ZTE)
Vukman Donát (PMFC)
Babinszky Bence (Kozármisleny - kölcsönbe)
Bese Balázs (Budafok - kölcsönbe)
Bidzilya Anton (ukrajnai, Békéscsaba - kölcsönbe)
Kapronczai Gergely (Szentlőrinc - kölcsönbe)
Lehoczky Roland (Szentlőrinc)
Lustyik Levente (Gyirmót)
Nagy Barnabás (Szentlőrinc)
Szuhodovszki Soma (ETO FC Győr  - kölcsönbe)
Tóth Zoltán (Iváncsa - kölcsönbe)
Törőcsik Péter (Szentlőrinc - kölcsönbe)

Az MTK Budapest kerete

Kapusok
1 Milan Mijatović (MNE) 1987.07.26.
25 Somodi Bence (HUN) 1988.11.25.
18 Varasdi Dániel (HUN) 2000.03.12. 

Mezőnyjátékosok
77 Baki Ákos (HUN) 1994.08.24.
21 Balázs Benjámin (HUN) 1990.04.26.
15 Barna Szabolcs (HUN) 1996.04.27.
6 Cseke Benjámin (HUN) 1994.07.22.
9 Bíró Bence (HUN) 1998.07.14.
24 Srđan Dimitrov (SRB, BUL) 1992.07.28.
4 Tiago Ferreira (POR) 1993.07.10.
11 Gera Dániel (HUN) 1995.08.29.
16 Sebastián Herrera (COL, MKD) 1995.01.23.
20 Patrick Ikenne-King (NGR) 1991.10.29.
19 Kanta József (HUN) 1984.03.24.
14 Kata Mihály (HUN) 2002.04.13.
22 Katona Máté (HUN) 1997.06.22.
29 Lencse László (HUN) 1988.07.02.
8 Mezei Szabolcs (HUN) 2000.10.18.
30 Bojan Miovski (MKD) 1999.06.24.
5 Nagy Zsombor (HUN) 1998.03.21.
10 Palincsár Martin (HUN) 1999.01.03.
28 Pintér Ádám (HUN) 1988.06.12.
17 Prosser Dániel (HUN) 1994.06.15.
99 Myke Ramos (BRA) 1992.10.30.
7 Schön Szabolcs (HUN) 2000.09.27.
2 Varju Benedek (HUN) 2001.05.21.

A vezetőedző

Az MTK kispadján Michael Boris ül, aki labdarúgóként alacsonyabb osztályú német csapatokban védett, és az edzősködést is hazája alacsonyabb osztályaiban kezdte. 2016-ban nevezték ki a magyar U19-es, majd az U21-es válogatott szövetségi edzőjének. Ezt követően 2019-ben a japán Tokyo Verdy másodedzője lett, ahonnan az MTK hívására tért vissza Magyarországra. Az előző idényben az első helyen állt csapatával, amikor az MLSZ lezárta a bajnokságot, és az idén az élvonalban is ő írányítja a kék-fehéreket.

Ismerősök a másik oldalon

Somodi Bence 2008 nyarán érkezett Diósgyőrbe, ősszel 15 mérkőzésen ült le az első csapat kispadjára, de védeni nem védett, ezért tavasszal Győrbe került kölcsönbe. A következő ősszel is többnyire a kispadon ült, de a Kaposvár ellen bemutatkozott az élvonalban, és az MTK ellen is az ő nevével kezdődött az összeállítás. Később védett Kazincbarcikán, Székesfehérvárott, Gyirmóton, Felcsúton, Kaposvárott, visszatért Kazincbarcikára hosszabb időre, és az előző bajnokság elején igazolt az MTK-hoz.

Prosser Dániel 2019-ben két félévet játszott Diósgyőrben, 28 mérkőzésen 4 gólt szerzett, majd év elején az MTK játékosa lett.

Az MTK szakmai stábjából a miskolci születésű Teodoru Vaszilisz 1978 és 1984 között 80 élvonalbeli bajnoki mérkőzést játszott diósgyőri színekben, az 1980-ban a kupagyőztes csapat tagja volt. Később a Vasasban, Cipruson és Ausztriában szerepelt. Edzőként pályafutása nagy részét az MTK-nál töltötte, 2016-ban az első csapat vezetőedzőjeként dolgozott.

Az MTK erőnléti edzője, Farkas Viktor 2004 és 2006 között 55 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt a DVTK-ban.

Sipos Péter fizioterapeuta korábban egy évig Diósgyőrben dolgozott a DVTK női labdarúgó csapata mellett.