Beharangozó 2020. december 15., kedd

"A saját játékunknak kell meghatározni a mérkőzést"

Szerda délután 6 órától ismét az Új Hidegkuti Stadionban játszik a DVTK, ezúttal a Honvéd lesz az ellenfél. Geri Gergely vezetőedzőt kérdeztük a mérkőzés előtt.

"A saját játékunknak kell meghatározni a mérkőzést"


Tétmérkőzésen is bemutatkozott a DVTK kispadján Geri Gergely, az első tapasztalatairól érdeklődtünk elsőként.

- Szervezettebben játszottunk, mint korábban, azonban több futást, több beindulást várok a játékosoktól, és nagyobb tempót - mondta Geri Gergely. - A helyzetek miként korábban, úgy az MTK ellen is megvoltak, a kihasználásban azonban fejlődni kell. Még pontosabb, ha úgy fogalmazok, minden téren fejlődni kell, védekezésben, támadásban és az átmenetekben is. Azt szeretném, hogy mindenben jobbak legyünk, és minden még tökéletesebben működjön.

Vasárnap játszott a DVTK az MTK vendégeként, szerdán pedig a Honvédhoz látogat a csapat. Ilyenkor szokták a sűrű program előnyét emlegetni, azaz egy rosszabb eredményt gyorsan ki lehet javítani. Ugyanakkor Geri Gergely az első mérkőzése után azt nyilatkozta, sok munka vár még rá és a csapatra. Ezért azt kérdeztük a vezetőedzőtől, most jól jön a hétközi forduló, vagy nem?

- Alapesetben én is osztom az első véleményt, ám most szükségünk lenne a minél több munkára - válaszolt. - Több mindenre jutna idő, ha nem csak két nap állna rendelkezésre, azonban ilyen a program, ezen nem tudunk változtatni, tehát kár is több szót fecsérelni rá.


A vasárnapi mérkőzés után hétfőn és kedden edzett a csapat, szerdán pedig újra pályára lépnek Karanék. Mire elég két edzés? - folytattuk.

- Hétfőn a regenerációra helyeztük a hangsúlyt, mégsem egy szokványos regeneráló edzést vezényeltem a csapatnak, hanem különböző játékelemeket is gyakoroltunk - tájékoztatott a sportszakember. - Kedden pedig már kimondottan a Honvéd ellen készültünk: előbb bemutattuk a játékosoknak a Honvéd játékát, majd a gyepen gyakoroltuk, amit mi szeretnénk játszani. Ennyi idő alatt is át lehet adni a szükséges információkat a csapatnak, minden egyes edzéssel jobbak és jobbak leszünk

A DVTK és a Honvéd hasonló cipőben jár. Mindkét csapat a vártnál gyengébben teljesít, és mindkét helyen edzőt cserélt a klubvezetés a múlt héten. Az viszont különbség, hogy míg Diósgyőrbe egy új ember érkezett a kispadra, addig a piros-feketéknél a korábbi vezetőedző, Pisont István kapott bizalmat, aki ráadásul az előző stábban is dolgozott.

- A Honvéd egészen más típusú csapat, mint az MTK, ezért várhatóan más lesz a mérkőzés képe is - fejtegette Geri Gergely. - Részemről alapelvárás, hogy minden játékos tegye oda magát, és ehhez jön még a minőség. A tabellára nézve egyértelmű, hogy mindkét csapatnak szüksége van a pontokra. Fontos felkészülni az ellenfélből, de a saját játékunknak kell meghatározni a mérkőzést. A pályán elvégzett munka számít, ahhoz képest minden más csak apróság. Ha meg tudjuk valósítani, amit elterveztünk, akkor nagy eséllyel győzni tudunk.

Molnár Gábor továbbra is rehabilitációs munkát végez, Branislav Danilović pedig hátfájdalommal küzd, ők ezúttal sem lépnek pályára. Stefan Dražić rúgást kapott Mezőkövesden, ezért hiányzott a legutóbbi mérkőzésekről, az edzéseket kihagyó Polgár Kristóffal együtt a mérkőzés előtt derül ki, tudják-e vállalni a játékot.

A január 11-ig meghosszabbított 484/2020 (XI. 10.) kormányrendelet értelmében zárt kapus a mérkőzés, kérjük szurkolóinkat, ne induljanak útnak!

A másik kispad

Bódog Tamás távozása után ismét Pisont István ül a hazai kispadon. Az egykori válogatott labdarúgó másodedzőként fél évet dolgozott Diósgyőrben Egervári Sándor stábjában 2016 tavaszán. Vezetőedzőként legnagyobb sikere a Honvéddal nyert Magyar Kupa.

- A Kisvárda ellen mérkőzés előtt az volt a legfontosabb, hogy stabilizáljuk a csapatot, legyen rendben a védekezés, és innen tudunk aztán tovább építkezni - nyilatkozta a mérkőzés előtt Pisont István. -. A játékosoknak is mondtam, lépésre lépésre kell haladnunk, és az első lépést megtettük a Kisvárda ellen. Szervezettség, fegyelmezettség, alázatosság jellemezte a csapatot, de az is látható volt, hogy amennyiben kinyílunk, akkor bizony nehéz helyzetbe kerülhetünk, többször is megkontrázott minket a Kisvárda. Ennek tudatában készülünk a DVTK ellen, természetesen a győzelemért lépünk pályára szerdán. Láttuk a Diósgyőr MTK-val szembeni bajnokiját, tisztában vagyunk vele, hogy nehéz feladat elé állítanak majd minket, szervezett, jó csapat lesz az ellenfelünk.