Beharangozó 2020. december 11., péntek

Szombaton újra itthon játszik az Aluinvent DVTK

A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 15. fordulójában újfent hazai környezetben lép pályára az Aluinvent DVTK. A TFSE-MTK ellen aratott szerdai győzelem után ezúttal a nagy rivális Győr lesz Kiss Angelikáék ellenfele. A kisalföldiek elleni mérkőzés szombaton 18:30-kor kezdődik a Generali Arénában.

Szombaton újra itthon játszik az Aluinvent DVTK


Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 15. forduló

2020. december 12., szombat
18:30 Aluinvent DVTK - UNI Győr MÉLY-ÚT

Földi Attila: - A győri mérkőzés felemásan sikerült, mert a találkozó jelentős részében valójában jól játszottunk, az utolsó tíz percben azonban olyan mélyrepülésbe kezdtünk, amelyből már sajnos nem tudtunk kijönni. Természetesen kielemeztük, mit rontottunk el, de hát minden mérkőzés más forgatókönyv szerint zajlik. Ha ezúttal tudunk harminc percnél többet jól játszani, győzni fogunk. Még úgy is, hogy kevésbé leszünk frissek mint ellenfelünk, hiszen ők nem léptek pályára szerdán. Meglesznek a fegyvereink, és bízom abban, hogy ezeket maximálisan kihasználva visszavágunk a Győrnek a múlt heti vereségért.
 

Játékvezetők

A Győr elleni találkozón a Cziffra Csaba, Csabai-Kaskötő Brigitta, Balogh Gyula alkotta játékvezetői trió fújja a sípot.


Jegyinfó

Az érvényben lévő kormányrendelet szerint a mérkőzés zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, így az a szurkolók számára nem látogatható, de annak alakulását nyomon követhetik online statisztikán keresztül. Élő videós közvetítés jogával az MTVA és az Antenna Hungária rendelkezik, így élőben kizárólag a mindigtvgo.hu oldalán nézhetik élőben a találkozót egy gyors regisztrációt és előfizetést követően. A meccs felvételét a klub hivatalos YouTube csatornáján valamint a Miskolc Városi Televízióban is megtekinthetik majd.


Helyszín

Generali Aréna
3529 Miskolc, Görgey Artúr u. 19.


Az UNI Győr MÉLY-ÚT kerete

Baffy Fanni    2000    1    169 cm    63 kg
Barnai Judit Eszter    1994    5    190 cm    80 kg
Dombai Réka    2002    3    179 cm    70 kg
Dubei Debóra    1997    3    183 cm    71 kg
Ferenczi Kata    2004    2-3    183 cm    58 kg
Kéita Aya Júlia    2002    2-3    173 cm    68 kg
Kiesel Brianna    1993    1    171 cm    61 kg
Lass Kadri-Ann    1996    4    190 cm    
Mansaré Anna Manty    1992    4-5    188 cm    77 kg
Milkovics Réka    2004    2-3    177 cm    59 kg
Mompremier Beatrice    1996    5    193 cm    85 kg
Révész Boróka    2000    2-3    178 cm    70 kg
Rozmán Lilla Anna    2002    3    174 cm    64 kg
Török Ágnes    1998    3-4    183 cm    76 kg
Varga Zsófia    1989    3    183 cm    77 kg
Weninger Virág    1997    2    178 cm    65 kg


Egymás ellen

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 4. forduló

UNI Győr MÉLY-ÚT - Aluinvent DVTK 73-70 (10-16, 13-22, 20-17, 30-15)

Győr, Győr Városi Egyetemi Csarnok, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Kapitány Gellért, Tóth Cecília, Kovács Nimród.
Győr: Kiesel 20/3, Dubei, Dombai 7/3, Török Á. 9/6, Mompremier 23. Csere: Kéita, Weninger 14, Lass, Barnai, Varga Zs. Edző: Iványi Dalma.
DVTK: Medgyessy 19/9, Kányási 6, Aho 5/3, Kiss A. 11/3, Mokango 6. Csere: Hayes 17/3, Vukov 2, Tóth F. 4. Vezetőedző: Földi Attila.


A 15. forduló programja

2020. december 11. péntek
17:00 PINKK-Pécsi 424 - Sopron Basket
18:00 ZTE NKK - Ludovika-FCSM Csata

2020. december 12. szombat
18:00 Vasas Akadémia - ELTE BEAC Újbuda
18:00 TFSE-MTK - Atomerőmű KSC Szekszárd
18:30 Aluinvent DVTK - Uni Győr MÉLY-ÚT